in ,

Siratói szülinap: Kockás papírra vetett kívánságból valóság

Bár még csak most lépett óvodáskorba, már sokan a szívükbe zárták. Az ünnepelt március 14-én a siratói idősek klubja volt, amely 2014. február 28-án kapta meg működési engedélyét. Az idősek nappali ellátását szolgáló közösségi teret néhány hónap alatt csúcsra jártatták: 63 fős tagsága közül naponta legalább 20-30-an fordulnak az épületben, a nagyobb események pedig mindig teltházzal zajlanak.

– Ez egy olyan klub, ami tényleg azért jött létre, mert az itt lakók kezdeményezték – idézte fel Hodálik Pál alpolgármester az előzményeket. – Nem volt semmiféle elképzelés vagy pályázat, amikor az érintettek egy kockás papírra írt lapon behozták a tervüket hozzánk, rajta a nevek hosszú listájával. S bár egy kockás papírt nehéz iktatni, eltettük, és hivatalos kérdésnek minősítettük. Alig egy évvel később olyan szerencsénk volt, hogy kiírtak rá egy pályázatot. Nekünk csak alá kellett támasztanunk, hogy ezt a klubot később meg is fogjuk tudni tölteni. Ekkor elővettük újra a kockás papírt, felkerestük a rajta szereplőket, és immár hivatalos jelenléti ívet készítettünk.

A beruházáshoz 50 millió Ft-os támogatást nyert a Körös-szögi Kistérségi Társulás, amelyet a szarvasi önkormányzat további 13 millió Ft-tal egészített ki.

Jónásné Krajczovics Ágnes klubvezető a kezdetekről szívén viseli a közösségi tér sorsát. Mint mondta, eleinte voltak kisebb nehézségeik, mivel a külterületen élők csak nehezen tudtak elszakadni a földtől, a kerttől és az állatokról, de a „jó rábeszélő készségüknek” köszönhetően egyre többen lépték át a küszöbüket.

– Eleinte főleg a beszélgetésen volt a hangsúly. Az emberek kiszakadtak otthonról, elmondták a gondjaikat, bajaikat, és megosztották az örömeiket is. Idővel azonban egyre színesebb lett a klubélet. Minden héten főzünk valamit, megünnepeljük a születésnapokat, névnapokat, családi napokat tartunk, és törekszünk a hagyományőrzésre is – mesél a sokszínű közösségi programokról, amelyeken már hetekkel korábban törik a fejüket.

A résztvevőket Dernovics László önkormányzati képviselő is köszöntötte. Elárulta, bár eleinte kicsit szkeptikusan tekintett a projektre, örömmel látta, hogy jó ütemben halad a megvalósítás. Nyomatékosította, a tanyavilág képviselőjeként mindent megtesz annak érdekében, hogy az itt élők megkapják, amit megérdemelnek. Beadás alatt van például az útépítésre és a közvilágítás fejlesztésére vonatkozó pályázat, és tervezik a kamerarendszer bővítését is.

Földesi Zoltán vezető tanácsnok elmondta, szinte „hazajár” a klubba, felesége pedig minden héten beszámol a jó hangulatú összejövetelekről. Elsősorban a tagságnak mondott köszönetet, amiért megtöltik élettel a teret. Mindemellett rámutatott, a növekvő átlagéletkor és az elvándorlás miatt az önkormányzat komoly felelősséggel tartozik azért, hogy az itt maradók életminőségét javítsa.

A szülinapi rendezvény ebéddel folytatódott. A galuskával tálalt bográcsos sertéspörkölt elkészítését az urak vállalták magukra, a hölgyek süteményekkel, Uhljar Mátyásné Margóka pedig bónuszként négylevű lóherét formáló mézeskaláccsal kedveskedett a vendégeknek.

Bemutatkozik a szemészet

Kiri Mihály

Hiába vezettünk, az utolsó 10 percben elvéreztünk…