in , , ,

Együttműködés született a mezőgazdaság támogatásáról

Az agrárium fejlődése, az agrártevékenységek stabilizációja és a foglalkoztatás elősegítése a célja annak az együttműködési megállapodásnak, melyet a napokban Nemzeti Agrárgazdasági Kamara megyei szervezete és a Békés Megyei Kormányhivatal írt alá. Az erről tartott sajtótájékoztatón kiderült, az előrelépést a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal békéscsabai kirendeltségének kormányhivatalba történt integrációja indokolta. A Szent István Egyetem Agrár-és Gazdaságtudományi Karán aláírt dokumentum tartalmazza azokat a főbb együttműködési irányokat, amelynek mentén a két szerv szorosabbra fűzi a kapcsolatát.

– Az együttműködési megállapodás határozatlan időre szól, a cselekvési terv pedig minden év elején megújításra kerül, és tartalmazza azokat fő irányokat, amelyeket adott időszakban közösen el kell végeznünk. Ezek közé tartoznak a különböző agrárfórumok, azok a témakörök, amikre fel szeretnénk hívni a gazdák figyelmét, a hatósági ellenőrzésekről történő tájékoztatás, részt veszünk a betakarítási és az aratási bizottság munkájában, valamint évszaknak megfelelően informáljuk a gazdákat a jogszabályi változásokról. Segítséget nyújtunk továbbá a tagállami kötelezettségekből adódó támogatások kifizetésének igényléséhez és a közösségi alapok lehívásához, tehát ahhoz, hogy fejlődjön és gördülékenyen menjen a kapcsolattartás – tájékoztatott a részletekről dr. Takács Árpád, a Békés Megyei Kormányhivatal főigazgatója.

Házigazdaként dr. Futó Zoltán dékán elmondta, a Tessedik kampusz szándéka szerint mindkét szervezettel még szorosabbra szeretné fűzni a kapcsolatát, hiszen közös keresnivalójuk van a tudomány, a kutatás, az oktatás korszerűsítése, fejlesztése területén.

Dr. Kulcsár László kitért arra, Békésben közvetlenül vagy közvetve minden család érintett az agráriumban. Úgy látja, a közigazgatással és a tudománnyal történő összefogás a legfőképp a mezőgazdaságot és a gazdákat szolgálja. A NAK megyei elnöke utalt arra is, hogy a kamara a szolgáltatói jellegét idén is erősíti. Ezt segítik azok a szolgáltatóközpontok is, melyekből kettő már nyílt az országban. Várhatóan idén Békés megye is otthont ad egy ilyen központnak, ahol egy helyen a legmagasabb szintű szolgáltatásokat nyújtják. A helyszínről egyelőre még nem döntöttek, a legnagyobb érdeklődői, ügyfélforgalmi kör, valamint a legmagasabb ügyszám alapján határoznak róla.

– A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara fontos feladata, hogy a szakmaiság jegyében a termelés minél magasabb szinten és minél jövedelmezőbben történjen – jelentette ki dr. Kulcsár László megyei elnök. – Ezt a törekvésünket célszerűnek tartottuk megerősíteni a tudománnyal és a közigazgatással való összefogással. Nem volt nehéz dolgunk, mert eddig is gyümölcsöző volt a kapcsolat. Úgy gondoltuk, egy ilyen szimbolikus lépéssel még inkább reprezentálhatjuk azt a hármas törekvést, hogy a tudománynak, a gazdaságot kiszolgáló közigazgatásnak és a gazdasági kamaráknak egy úton kell haladniuk.

Az együttműködés keretében egy közös munkabizottság is megkezdte működését.  Ettől azt remélik, hogy a két szerv közötti kapcsolat a jövőben még szorosabb lesz, ill. ahol bármiféle gyakorlati beavatkozás lesz szükséges, ott hatékonyabban fel tudnak lépni.

A sajtótájékoztatót plenáris előadások követték, a Közös Agrárpolitika aktualitásait illetően. Papp Gergely, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara főigazgató-helyettese a 2020-at követő eredményes gazdálkodáshoz vezető útról számolt be, dr. Rákóczi Attila egyetemi tanársegéd pedig a bevezetett „zöldítési előírások” mérhető Békés megyei hatásairól tájékoztatta az érdeklődőket.

Lós István gólja

A csapatjátéknak meglett az eredménye

Megyén belül körös-körül: Pénteken Szarvasra érkezik a Megye Futás