in , ,

Földesi: Ha nem tudunk összefogni, annak a város látja a kárát

Földesi Zoltán
Földesi Zoltán

Az országos és a helyi ügyek mérlegén ezúttal az utóbbi kapott nagyobb hangsúlyt Földesi Zoltán sajtótájékoztatóján. Az MSZP helyi vezetője nem tudott szó nélkül elmenni az egyre nagyobb méreteket öltő várospolitikai feszültség mellett, és az ebből következő jövőképet is előrevetítette.

Ezt megelőzően szólt az országos politikai ügyekről, elsők között arról, hogy az Európai Parlament legutóbbi plenáris ülésén Magyarország szégyenpadra került. A képviselők több olyan kérdést feszegettek, amely az öreg kontinensen és a tengerentúl is „kiverte a biztosítékot”. Egyike ezeknek a CEU- kérdés.

Földesi Zoltán a helyzetet azzal magyarázta, hogy a migránsválság halványodása miatt a kormányfő közelebbi ellenségképet keresett, akit végül Soros György személyében talált meg. Véleménye szerint ugyanis Orbán nem tudja elviselni a nyitott, szabadszellemű országot és a kiművelt emberfőket, és egy felsőoktatási törvénymódosításra hivatkozva megtámadta a CEU-t. S bár a kettős diplomát adó CEU-n több kormánypárti képviselő is végzett, továbbá a világ száz legjobb egyeteme között tartják számon, nem tud eltekinteni attól, hogy Soros György alapította. Ennek következményeként az egyetemisták fellázadtak, tiltakozó hullám indult el a fővárosban, vagyis az üggyel közellenséggé vált az ország.

– Orbán Viktor a bukásához vezető úton elindult. Ha nem 2018-ban, bár meggyőződésem, hogy ez akkor ér véget, akkor a következő választási ciklus közepén társadalmi felháborodás, belső forradalom fogja ezt az embert elzavarni az országból, ill. a hatalomból – vizionálta.

A Nemzeti Konzultációval kapcsolatosan elmondta, mindez a propagandagépezet része, elvonja a figyelmet a fontos belpolitikai ügyekről, és démonizálja az EU-t. Ezzel együtt azt is látni kell, hogy az Európai Unió egy hivatalos kimutatás szerint minden egyes befizetett Ft-hoz 4 Ft-ot tesz hozzá. Vagyis amikor valaki azt hallja, hogy „Állítsuk meg Brüsszelt!”, azt is látnia kell, hogy ezekkel a forrásokkal játszik. Tapasztalatai szerint egyre többen ismerik el, hogy rossz irányba haladnak a dolgok, sokan pedig már egyenesen szégyellik, amit a kormány művel.

Az MSZP háza táján történtekről elmondta, befejezés előtt áll az országjáró kampány, aminek keretében nemrégiben Orosházán járt Botka László. Az eseményen több ezren vettek részt, ez pedig azt jelzi, hogy erősödik a baloldal, és jövőre kormányváltás lesz. Közben egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy az ország kettészakadt a gátlástalanul gazdagodó oligarchákra és a mindennapi megélhetéssel küzdők csoportjára. Ezt erősíti az a tény is, hogy az EU 277 régiója közül Magyarország 5 régiója – a hét közül – az utolsó 10 hely egyikén foglal helyet.

A nyár a párt számára is munkával fog telni. Ennek első lépéseként május 27-én MSZP kongresszust tart, amelyen az előttük álló feladatok kerülnek napirendre. A 2018-as országgyűlési választáson ugyanis az állampolgároknak arról kell döntést hozniuk, hogy a putyini utat vagy a demokráciát választják.

Helyi ügyekre evezve beszámolt a legutóbbi testületi ülés legfontosabb napirendi pontjairól. Ennek egyik kiindulópontja az volt, hogy az időközi választásokon megválasztott képviselő, Babák Zoltán letette a hivatali esküt.

Az április 27-i ülésen több beszámolót hallgatott meg a testület. Többek között a Komép Városgazdálkodási Kft. összegezte a tavalyi évet. Mint elhangzott, az intézmény 72 állandó munkatársat és 209 közmunkást foglalkoztat, rendkívül szerteágazó munkakörrel. Természetesen időről időre problémákkal is szembesülnek, de saját tapasztalatai alapján úgy látja, ezekre gyorsan és hatékonyan reagálnak.

Áttekintést kapott a testület a közmunkaprogramról is, amelynek keretében évről évre közel 300 embert foglalkoztatnak, hozzávetőleg 300 millió Ft-os állami támogatásból. Szerinte a rendszer fonákjának tekinthető, hogy a dolgozók egy része nem helyezhető el más területen, vagyis gyakorta megdől az a tézis, hogy a közmunka átmenet az elsődleges munkaerőpiacra.

Gémes Tibor, a Szarvasi Gyógy-Termál Kft. ügyvezetője arról számolt be a testületnek, hogy a cégnek 15 millió Ft-tal kevesebb a tőkeigénye, mint egy évvel korábban, amit ugyancsak örömmel konstatált.

Köszöntet mondott annak a 40 polgárőrnek is, akik az elmúlt évben is több ezer munkaórát áldoztak a szabadidejükből, és a hivatalos bűnüldöző szervek mellett sokat tettek a prevenció a bűnüldözés terén, ill. segítették a helyi rendezvények zökkenőmentes lebonyolítását.

Röviden érintette a gyermekorvos kérdését is, amelyben remélhetőleg hamarosan megoldás születik. A tárgyalások abba az irányba mutatnak, hogy várhatóan egy Romániában diplomázott, jelenleg vidéki kórházban dolgozó, 46 esztendős izraeli-arab gyermekorvost szerződtetnek Szarvasra.

– Szarvas város képviselő-testületében nagyon komoly görcsök vannak – fogalmazta meg, utalva a körvonalazódó várospolitikai feszültségre. Tudják, önök 2014 októberében úgy döntöttek, hogy nyolc körzetből hétben fideszes jelöltnek adják a mandátumot, egyben a NACSE által indított civil jelölt nyert, hárman pedig listáról kerültek be. Nyilván az állampolgárok abból a kínálatból választanak, amit elébe terjesztenek. Babák Mihály 19 éve vezeti ezt a várost, nagy a respektje, vagyis akit jelöl, közülük majdnem mindenkit megválasztottak. Csakhogy a polgármester két és fél éve nem tud a nyolc közül egy második alpolgármestert választani.

Emlékezetett a legutóbbi testületi ülésre, amikor a település első embere levette napirendről a kérdést. Az ellenzék ugyanis nem támogatta a jelöltet, de a fejlemények azt mutatják, hogy a „sajátjai” sem támogatják ebben a kérdéskörben. A helyzet egyre sürgetőbb, mivel a város közel 8 milliárd Ft-ot fejlesztési forrást nyert, ennek koordinálása pedig megnövekedett munkát igényel.

Hangsúlyozta, az ellenzék támogatná Hodálik Pál főállású alpolgármesterré történő kinevezését, de ezt eddig senki nem terjesztette elő. Ezek alapján úgy tűnik, hogy a kormánypárti nyolcas belső megosztottsága egyre nagyobb, az ellenzék pedig a problémát nem tudja és nem is akarja megoldani.

Úgy látja, ha Szarvas város civiljei összefognak, komoly fordulatot tudnak elérni a következő választásokon, ezért érdemes elgondolkodni azon, hogy kiben látják a jövőt.

Aláhúzta, az ellenzéki képviselők valamennyi várospolitikai kérdésben továbbra is támogatják a kormánypárti képviselőket. Összességében azonban úgy véli, néhány személyes ügyben nagyon komoly konfrontációk várhatóak, ennek pedig hosszútávon a város láthatja kárát.

Zárásként a közeledő jeles nap kapcsán köszöntötte az édesanyákat, és meghitt, családias ünneplést kívánt mindenkinek.

Szentivánéji álom a Vígszínházban

Az internet hullámain a Fő térisek