in , ,

Ha fantáziátlan játékkal is, de nyert a Hunyadi

Virág Imre
Virág Imre

Szálló nyárfaszösztengerben a szentandrási gyereknap hangjai mellett fogadta a Bucsa SE játékosait a Hunyadi. A nézők szerint meglehetősen unalmas első félidőt a szentandrási gyereknap áthallással igyekezett pótolni.

A 39. percben Virág Imre góljával szerzett vezetést a Hunyadi, ami egyben a félidő eredménye is lett.

A második félidő 5. percében Bódai Nándor gurította a kapu bal sarkába Tarjányi László kapus mellett a labdát, és növelte kettőre a hazai előnyt. Utána öt percig úgy nézett ki, hogy oda az első félidő unalma, mert határozottan fantáziadúsabb játékot mutatott a Hunyadi, de aztán ez a remény rövid időn belül odalett. Ezt ellensúlyozandó, színpadra lépett a többszörös ifjúsági magyar bajnok kajakos, Kovács Lacus, és a saját maga által kidolgozott mozgásterápiájával izzasztotta meg a falu legifjabbjait.

A Hunyadi szétesett játékát a 66. percben Tasi Tibor használta ki. A jobb szélen kilépett a védök közül, kapura fordult és lőtt. Légrádi Attila a lövés útjába tudott állni, de megfogni nem tudta a labdát, ami róla a kapuba gurult. 2–1.

Három perccel a vége előtt már a karaokeé volt a színpad, így a a Micsoda nő ez a férfi dallamaira állította be a Hunyadi a végeredményt. Kozák Balázs szerzett labdát és csalta a távolságot Tarjányi kapuja felé. Mögötte a bal oldalon beindult Lós István és keresztben érkezve kérte a labdát, amit meg is kapott. Kapura tört, és az ötösön kint álló kapus mellett a hálóba bombázott. Minden elismerésünk az ifjú hölgyé, aki a zenei alapot szolgáltatta Lós góljához, mert ha kicsit nehezen is melegedett be a hangja, a végére tisztességesen odatette magát.

Békésszentandrási HMSE–Bucsa SE 3–1 (1–0)
Békésszentandrás, 170 néző. V.: Telek András.

Békésszentandrás: Légrádi Attila – Nagy István, Kozák Balázs, Kovács Norbert, Borgulya János, Lovas Attila, Virág Imre (76’ Rácz Rajmund), Bódai Nándor, Sajben Gábor, Lós István (’89 Péter Géza), Koppányi Péter (’56 Dernovics Tamás). Cserék: Polyák Pál, Bagi László, Uhljár Szabolcs. Edző: Varga László.
Bucsa: Tarjányi László – Bujdosó Attila, Tóth Kálmán, Somogyi Dávid, Kiss Attila, Bányai Jenő, Kovács Zsolt, Komróczki Szabolcs (’55 Horváth Gábor), Lázók Sándor, Szőke Róbert (’64 Tasi Tibor), Tasi Krisztián (’76 Fábián Sándor). Játékos-edző: Bujdosó Attila.
Gólszerző: Virág (41.), Bódai (50.), Lós (90.), ill. Tasi T. (66.).

Varga László a mérkőzésről…: Ha nem is valami fölényes játékkal, de 3–1-re nyertünk. A lényeg az, hogy a 3 pont meglett. Ez a meleg idő is közrejátszhatott abban, hogy nem úgy ment a játék, ahogy szerettük volna.

… és a bajnokság finishéről: Küzdünk, ameddig lehet, hátha még összejön az első hely, a másodikat szeretnénk mindenképp megtartani.

Három fordulóval a vége előtt a Hunyadi 6 ponttal van lemaradva a listavezető Békési FC-től, illetve hárommal vezet a Lökösháza KSK előtt.

Rekordszámú diák érettségizett informatikából

Megrendezésre került az I. Szarvasi Birkózó Nap