in , ,

Kitti Szupercsapata is nevezett az éjszakai kosárlabdára

Az éjszakai torna pénteken az eddigi legkevesebb jelentkező csapattal, de ennek ellenére a legnagyobb hangulattal töltötte meg a Petőfi utcai sportcsarnokot. A sportrendezvényünk híre elért egészen Békéscsabáig, ahonnan egy család érkezett játszani. Két csapat szinte megyei összetételű volt, hiszen békésszentandrási, kardosi és csabai tagjai is voltak. Egy másik család a vendégeit hozta magával, akik Hajdú-Bihar megyéből töltötték itt hétvégéjüket és a sportrendezvény is a programjuk részévé vált.

Összetételében a technikai tudás és az életkor is nagyon szélsőséges skálán mozgott. Az aranyérmet szerző Csodaszarvas Tanoda csapata már többször vett részt programjainkon, és most a kosárlabda edző Robival kiegészítve a képzeletbeli dobogó csúcsára állhattak. A Kajak-jó elnevezésű szentandrási csapat szerezte meg a dobogó második helyét, harmadikra a 6 éves Kitti Szupercsapata állhatott.

Az este sztárjátékosa a békéscsabai Kittike volt, akire különös figyelmet fordítottak a fiúk, és tudásukat háttérbe szorítva igyekeztek minden előnyt megadni a kislány számára, aki így fantasztikus kosárlabda játékával és bűbájos mosolyával örvendeztette meg játékostársait.

Szabó Szilvia

Táncvizsga a békésszentandrási iskolában

Válkovszki Mihály

Kopjafára gyűjt a Csabacsűdi Szlovák Önkormányzat