Connect with us

Sport

A vendégek csupán két szinglit engedélyeztek a hazaiaknak

Az eredeti tervek szerint mindkét hátralévő mérkőzését lejátszotta volna a Szarvasi TC OB III-as teniszcsapata, azonban csak az Orosháza ellenit sikerült megvívni. A hétfőre tervezett szegedi találkozót, amelyet 4:3-as hazai vezetésnél mosott el a vihar még a május eleji nyitányon, a házigazdák munkahelyi elfoglaltsága miatt ezúttal sem tudták befejezni.

Könnyen előfordulhat, hogy az Eckert Roland vezette team – amely egyébként jobban állt a két félbehagyott párosban – további játék nélkül zsebeli be első pontjait, s ezzel egyetlen gárda lehet a mezőnyben, amely két vállra fekteti a tavaszi éllovast. Az Orosháza elleni szombati derbin ugyanis kevés sikerélményben volt részük a helyi fiataloknak, a vendégek csupán két szinglit „engedélyeztek” nekik.

Szarvasi TC–Orosháza VTK I. 2:7
OB III-as csapatbajnoki teniszmérkőzés, Szarvas. Szarvasi győztesek: Eckert Roland (2. pálya), Selymes Martin (5.).

A bajnokság állása: 1. Agroázis-Sportmánia-SZVTK 8 pont/4 mérkőzés (26:10), 2. TSZSK Gyula I. 8/5 (24:21), 3. Orosházi VTK I. 4/4 (18:1), 4. Szeghalmi TK 4/5 (21:24), 5. Békéscsabai ETK 2/4 (16:20), 6. Szarvasi TC 0/4 (12:24).

Bakulya Mihály

Népszerű

Három sakkozó, három érem

Sport

Fotó: Babák Zoltán Fotó: Babák Zoltán

Kutyanehéz hétvégén vannak túl teniszezőink

Sport

Dr. Szalbot Balázs (Fotó: Babák Zoltán) Dr. Szalbot Balázs (Fotó: Babák Zoltán)

50 százalékos mérleg az elmúlt hétvégén

Sport

A Szarvasi Tenisz Club OB II-es csapata szombaton A Szarvasi Tenisz Club OB II-es csapata szombaton

Bravúros győzelem a ligeti teniszpályán

Sport

A rovatot támogatja:

Hirdetés

Archívum

Kategóriák

Friss

Connect