in ,

Költözés előtt a Tessedik Sámuel Múzeum

Ismét volt mit szemrevételezni Szarvas város képviselő-testületének. A legutóbbi soros ülést megelőzően a Tessedik Sámuel Múzeumot jelölték ki találkozási pontként, hogy egyeztessék a vezetéssel az előttük álló feladatokat. Mint ismeretes ugyanis, az intézmény közel félmillió – 472 millió – Ft-ot nyert felújításra. Ennek részeként többek között négy raktárhelyiségből kiállítótermet alakítanak ki, új helyszínre kerül a török kori vár, nagyobb teret kapnak a szarvasi kézműves gazdálkodók, ill. Szabó László interaktív játékkiállítása is végleges helyen lesz látható. Mindemellett lehetőség nyílik majd informatikai tárlatvezetésre, ill. büfét, kávézót, ajándékboltot, valamint a gyerekek számára játszóhelyet alakítanak ki.

A gyülekező a múzeum előterében volt, ahová folyamatosan szálingóztak a képviselők, míg végül Babák Mihály polgármester is befutott. Szinte azonnal a logisztikára és a napokon belül megkezdődő költözésre terelődött a szó, kérdéseire pedig pontos és precíz válaszokat várt Roszik Zoltán igazgatótól.

– Igen nehéz feladat lesz, mert mindent pontosan meg kell szervezni – vallotta be az intézményvezető. – Úgy néz ki, kapunk az önkormányzattól erre alkalmas épületeket, így megkezdődhet a csomagolás. A raktározott anyag, a személyes tárgyak és az iroda is új helyszínre kerül. Továbbá a múzeumi apparátus a munkálatok idején előreláthatólag a Szárazmalom területén, az egykori molnárházban fog működni.

A pontos adatokról szólva elmondta, a régészeti gyűjtemény több mint százezer darabból áll, a néprajzi anyaguk pedig ugyancsak hatalmas. Emellett az állagmegóvás érdekében különös gondot kell fordítaniuk a csomagolás módjára, ill. egyes nagyobb tárgyak esetében, mint pl. a zongora már maga a méret is komoly nehézséget okoz.

A képviselők megtekintették a Régi Gyűjteményt is, amelyet ugyancsak érint a beruházás. Az állomány egy ideiglenes raktári elhelyezést kap. A Békés Megyei Értéktár részeként is számon tartott muzeális hagyaték valószínűleg a Mittrovszky-kastély félig elkészült könyvtári szárnyába kerül, ahol megfelelő hőmérsékletű és védelemmel ellátott helyiségben történik majd a könyvek megóvása.

– Ez idő alatt a gyűjtemény nem lesz látogatható. A korábbi években ellenben megkezdtük az anyag digitalizálását. A Városi Könyvtár rendelkezik ezzel a digitális gyűjteménnyel, ami interneten keresztül megközelíthető. Emellett személyes kapcsolatfelvételt követően is tudunk segíteni azoknak, akiknek bármilyen információra van szükségük ezzel kapcsolatban – mondta el Baginé Tóth Erika az átmeneti időszakról.

Az állomány a felújítás után ugyanezekbe a termekbe költözik vissza, számításaink szerint jövő májusban.

Babák Mihály polgármester emlékeztetett, egy korábbi felmérés azt állapította meg, hogy a Tessedik Sámuel Múzeum nem felel meg a 21. század feltételeinek. A világítás, az interaktivitás és az esélyegyenlőség tekintetében is vannak elmaradások, amit ez a fejlesztés fog pótolni. A település közel tíz éve kész tervekkel rendelkezik erre vonatkozóan, mindeddig azonban nem volt rá pályázati forrás.

Hangsúlyozta, az összeg az önkormányzat bankszámláján már rendelkezésre áll. A következő lépés a közbeszerzés, amelynek sikeres lebonyolítását követően várhatóan szeptemberben elindulhat a munka. A vállalások alapján év végéig 66%-os készültségű lesz a beruházás, jövő év közepén pedig véglegesen pont kerülhet a település eddigi legnagyobb volumenű TOP-os projektjére.

Sárkányhajósok hihetetlen hétvégéje

Egy este a székely ember lelkével