in , , ,

Kísértet a Vízi Színházban

Szombaton este a Szolnoki Szigligeti Színház járt Szarvason a Vízi Színház színpadán. Noël Coward angol író Vidám kísértet című vígjátékát mutatták be, Zöldi Gergely fordításában, melyet Kiss József Jászai Mari-díjas rendező állított színpadra. A Szigligeti Színháznak ez volt az első fellépése Szarvason.

Az író Charles (Barabás Botond), készülő regényéhez tanulmányozni akar egy igazi médiumot. Bár felesége, Ruth (Molnár Nikolett), nem lelkesedik férje elképzeléséért – mert nem hisz benne – mégis meghívják Madame Arcatit (Gombos Judit), a közelben lakó spiritisztát, hogy biciklizzen át hozzájuk és tartsanak szeánszot. A háziorvosuk, dr. Bradman (Horváth Gábor) – aki szintén szkeptikus, és lelkes feleségét (Jankovics Anna) is meghívják, azonban a miértet a feleségen kívül más nem ismeri. Bár senki nem hisz benne igazán, elkezdődik a szertartás, Madame Arcati transzba esik, és meglebben a függöny…

A kísértet nem más, mint a férj első felesége, Elvira (Kertész Marcella). Fontos szerepet játszik a történetben Edith (Sárvári Diána), aki Charles és Ruth szobalánya…

A cselekményből adódó helyzetkomikumok késztetik a közönséget szinte folyamatos nevetésre. A darab igazi angol humorral megírt mondatai, a színészeknek is lehetőséget nyújt a bravúros játékra.

Barabás Botond Charles és Molnár Nikolett Ruth alakítása aprólékosan kidolgozott, pontos, precíz, mindketten minden manír nélkül, természetesen játszották szerepüket, alakításuk ettől volt különleges és tökéletes. Madame Arcati szerepében Gombos Judit kapott lehetőséget, hogy az előadásban megmutassa humoros oldalát, amivel a színésznő élt is. Nagyszerű játékkal, de nem túljátszva alakította a spiritiszta szerepét, amikor színpadon volt, övé volt a főszerep. Elvira szerepében Kertész Marcella egy affektáló, hisztis, gonosz szellemet hozott színpadra, aki örömét lelte abban, hogy feszültséget kelt a házaspárban. Elvira alakja teljesen az ellenpontja volt Charles és Ruth szolid, kimért, igazi angol alakjának. Ezt a gonoszkodó szellemet Kertész Marcella jól alakította.

Az angol humor is az a kategória, amelyről nem lehet írni, azt látni és hallani kell. A közönség viszont nagyon jól szórakozott, amit a folyamatos nevetés bizonyított.

A díszlet a rendező Kiss József munkája, a jelmezeket Juhász Katalin készítette.

Pénteken és szombaton is Kiss József Jászai Mari-díjas rendező munkáját láthattuk, két este, két előadás, két társulat, két komédia, két író, (bár mindketten angolok és mindkettőjüket lovaggá ütötték), mégis teljesen mást láttunk pénteken, mást szombaton. Mindkettő másért, máshogy humoros, de egyben közösek, hogy a közönség mindkét este nagyon jól szórakozott.

Galambos Edit

A fotókat Babák Zoltán készítette.

Ballagás és tanévzáró ünnepség a Trefortban

Felújítás előtt egy utolsó éjszaka a múzeumban