in , , ,

Nyolc nő szemerkélő esőben

Pénteken este a MTT Nyári Fesztiváljában ötödikként Vinkó József fordításában, Guelmino Sándor rendezésében Robert Thomas bűnügyi komédiája, a Nyolc nő került bemutatásra Tatabányai Jászai Mari Színház előadásában.

Az előadás előtt és alatt végig szemerkélt az eső, de ez senkit nem tántorított el attól, hogy végignézze az előadást, ami jelzi azt is, a nézők nagyon várták a bűnügyi komédiát.

Robert Thomas francia író, akinek legismertebb színdarabja a Nyolc nő, amelyből – kis átírással – François Ozon francia író, rendező készített zenés filmet 2002-ben, – amelynek a forgatókönyvét is maga írta –, olyan szereplőkkel, mint Catherine Deneuve, Danielle Darrieux és Isabelle Huppert.

Egy kis francia hegyi kastélyban él hét nő, egyetlen férfival, akit karácsony reggelén holtan találnak. Nyolcadik nőként váratlanul betoppan a családfő testvére – akit telefonon hívtak a házba. A „gyilkos” minden kommunikációtól elvágta a ház lakóit, ezért a nyolc nő maga kezd el nyomozni. A hölgyek: a feleség Gaby (Csarnóy Zsuzsanna), nagyobbik lánya Suzon (Szabó Emília), aki éppen aznap reggel érkezik meg, és a kisebbik lány Catherine (Pilnay Sára). A házban él Gaby anyukája, Mamy (Egri Kati), Gaby testvére Augustine (Kovács Vanda), Madame Chanel (Egri Márta), a házvezetőnő és Luise (Bakonyi Csilla), a nemrég felvett szobalány. Végül a telefonhívásra érkező Pierrette (Major Melinda), a családfő testvére. A nyolc nő, nyolc karakter, nyolc külön személyiség, akiknek megvannak a maguk kis titkai. Egyetlen közös pont, hogy mindegyikük valamilyen függőviszonyban van a családfenntartóval.

Az előadás folyamán lassan kerülnek le az álarcok, mert szinte mindenkinek van rejtegetnivalója a másik előtt, ezért igyekeznek tiszták maradni – hazugsággal, csúsztatással, elhallgatással. Ezek azok a jelenetek, amelyek feszültté, mégis nagyon szórakoztatóvá teszik az előadást. A feszült helyzetek néha robbannak kiabálás, veszekedés, hiszti formában. Érdekes látni, mit meg nem tesznek azért, hogy magukat tisztára mossák, akár a másik kárára is, csak ki ne derüljön titkuk. A végét nem árulom el, hiszen egy krimiről írok.

Mind a nyolc színésznő érezhető energiával dolgozott együtt a színpadon. Azt hiszem ez volt az előadás egyik erőssége, ez tette feszültté a játékot, és ezért volt nagyszerű az előadás, mert a színésznők mindegyike azt tette, amit tennie kellett, nem magát erősítette, hanem egymást úgy, hogy a maguk szerepét pontosan, aprólékosan kidolgozva hozták a legmagasabb szintre, ami a színpadon egy hatalmas energiává változott. Ezzel tudták a szemerkélő esőben is a székhez varázsolni a nézőket.

A rendező, Guelmino Sándor olyan női darabot rendezett, amely szinte a lélek élveboncolása. Rendezőként irányítani összefogva a szálakat, mégis engedni szabadon szárnyalni színésznőit igazi karmesterre hasonlít, aki engedi zenészét szólót játszani, de tudatja vele azt is, ez csapatmunka. Így lett az előadás kerek, egész, feszült, mégis nagyon szórakoztató.

A díszletet Bátonyi György munkája, meleg, barátságos nappali, étkezővel, látványos, tetszetős. Kárpáti Enikő tervezte a jelmezeket, amelyek elegánsak, szépek, színük több esetben jellemezte a karaktereket is.

Galambos Edit

A fotókat Babák Zoltán készítette.

Mini állatkertek nyíltak a szöszmötölő táborban

„Kis esti zene” – tánccal