in ,

Ez történt Békés megyében júniusban

Dr. Takács Árpád
Dr. Takács Árpád

A Miniszterelnökséget vezető miniszter, Lázár János javaslatára június 1-jei hatállyal dr. Takács Árpádot nevezte ki a Békés Megyei Kormányhivatalt vezető kormánymegbízottá Orbán Viktor miniszterelnök. A kormányfő határozata a Magyar Közlöny legfrissebb számában jelent meg. Dr. Takács Árpádot február 15-től a kormányhivatal főigazgatói feladataival bízták meg, június 1-jétől már kormánymegbízottként folytatja megkezdett kormányhivatali munkáját.

Dr. Takács Árpád korábban az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság hatósági főigazgató-helyettese volt, és mintegy húszéves rendvédelmi, közigazgatási vezetői tapasztalattal rendelkezik.

Gajda Róbert korábbi kormánymegbízottat – szintén Lázár János javaslatára – január 15-ei hatállyal mentette fel tisztségéből a miniszterelnök.

Lázár János

Szarvason emlékezett Trianonra Lázár János

A Miniszterelnökséget vezető miniszter a történelmi Magyarország közepét jelző szélmalom mellett mondott beszédet a nemzeti összetartozás napján.

A trianoni békediktátum 97. évfordulóján tartott megemlékezés az Evangélikus Ótemplomban kezdődött, ahol Zalai Mihály megyei elnök idézte vissza az 1920-as eseményeket. A résztvevők ezután a Történelmi emlékúton Magyarország közepéhez vonultak, ahol Lázár János mondta el gondolatait: „A trianoni diktátum bizony Magyarország fájdalma, de egész Európa bűne, és az egész nyugati világ szégyene. Az volt és az is maradt. Maradt, Magyarországot ugyanis az elmúlt közel száz évben még soha senki meg nem követte Trianonért” – fogalmazott a miniszter.

20170704-Hatarvadaszok

Határvadászok Orosházán

Hivatalosan is megkezdte működését a határvadász bevetési osztály Orosházán. Papp Károly rendőrségi altábornagy, országos rendőrfőkapitány elmondta, hogy ősszel már a teljes állomány, 315 fő fog az orosházi laktanyában szolgálni. A határvadász bevetési osztály legfontosabb feladata a zöldhatár védelme lesz.

A Kormány 2016. augusztus 10-én döntött a rendőrség létszámának 3000 fővel történő bővítéséről. Ez biztosítja azt, hogy a Készenléti Rendőrség két határrendészeti igazgatóságnak 13 határvadász bevetési osztálya működjön az ország 11 városában, közöttük Orosházán is. Jelenleg 158 főből áll az egység, képzettségük alkalmassá teszi őket bármely közterületi járőr-, őr- és csapatszolgálati feladat ellátására is, de Magyarország bármely területén bevethető osztály jön létre, ugyanis ugyanazzal a képzettséggel és felszereléssel rendelkeznek majd, mint a Készenléti Rendőrség bármely bevetési osztálya.

Újabb pályázatok kaptak zöld utat

A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) keretében újabb 3,625 milliárd forint értékben 32 Békés megyei projektről hozott támogató döntést az Irányító hatóság.

Békés megye indikatív TOP kerete a 2014-2020-as programozási időszakban 57,94 milliárd forint. Korábban 8,1 milliárd forintnyi pályázat (foglalkoztatási paktum, közlekedésfejlesztés) már pozitív elbírálást kapott, május elején született meg 18,3 milliárd forint értékben 179 pályázatról támogató döntés. A mostani döntés értelmében 3,625 milliárd forint összegben 32 projekt kapott zöld utat kilenc felhívásban.

A Békés Megyei Önkormányzat konzorciumi megállapodás keretében 12 támogatási kérelem esetében érintett, ez összegszerűen 1 599 894 439 Ft keret, ekkora forrás tekintetében kezdi meg a Békés Megyei Önkormányzat a jelen döntés értelmében a projektmenedzsmenti feladatokat.

Békés megyei mesterszakácsok Indonéziában

Két Békés megyei mesterszakács egy meghívásnak eleget téve Indonéziában töltött két hetet. Tímár Attila és Tímár Albin az Indonéz Sommelier Szövetség, Magyarország Surabaya-i és Bandung-i tiszteletbeli konzuljainak meghívására érkezett Indonéziába, több tartományban és több rendezvényen képviselték megyénket.

Nyolc helyszínen főztek: a Wine and Cheese Expón gyümölcs és zöldség szobrászati bemutatót tartottak, majd SUMMARECON vállalat által a Hotel Orientált Jakartában szervezett vacsorán 60 főre főztek, a “A Night in Budapest” Gálavacsorán pedig 180 főre készítettek öt fogásos vacsorát. Majd Bali szigetére utaztak, ahol találkoztak az Indonéz Sommelier Szövetség Badung részlegének vezetőjével, és meglátogatták a Hatten Winery borászatot, ami egész Indonéziát ellátja borral. Bandungban a The Peak Connoisseurs Étteremben öt fogásos vacsorát készítettek 50 főre. Innen tovább indultak Surabayaba, itt egy büféasztalt készítettek elő magyar ételekkel, majd Jakartába utaztak, ott 500 darab palacsintát készítettek, megtöltöttek, és Gundel palacsintát flambíroztak, amit csokimártással öntöttek le. A Békés megyei mesterszakácsok nem csak megmutatták Indonéziában, milyen finomságok készülnek megyénkben, de tanultak is, tipikus indonéz ételek receptjeivel tértek haza.

A katasztrófavédelem is beszámolt a megyegyűlésen

Nyári szünet előtti utolsó munkaprogram szerinti ülését tartotta a Békés Megyei Önkormányzat Közgyűlése. A megyegyűlés napirendjei között több tájékoztató szerepelt, többek között megismerkedett a testület a Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság múlt évi tevékenységével.

20150829-Tuzolto

Tóth Tibor tűzoltó dandártábornok, megyei igazgató elmondta: a 2016-os év tűzoltói beavatkozások szempontjából átlagosnak tekinthető. Az igazgatóság tűzoltói 1640 alkalommal vonultak, nagy számban nem kellett beavatkozniuk sem árvíz, sem belvíz, sem rendkívüli időjárás okozta védekezési munkákban. A személyi állomány valamennyi tagja helytállt a feladatok végrehajtásában, az igazgatóság az elöljáró értékelése alapján kivételes szervezeti teljesítményt ért el. Több eszközzel és járművel gazdagodtak, valamint fontos előrelépés a szarvasi tűzoltólaktanya átadása.

Dr. Gaálné dr. Maráczi Gabriella, a Békés Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztályának főosztályvezető-helyettese a megye lakosságának egészségi állapotáról, az egészség romlását kiváltó lehetséges okokról tájékoztatta a képviselőket. A Békés Megyei Polgárőrök múlt évi munkájáról Tomán Zoltán szakmai igazgató adott tájékoztatást.

Zalai Mihály

A Békés Megyei Önkormányzat TOP pályázatokkal kapcsolatosan elvégzett feladatairól Zalai Mihály elnök informálta a testületet, elmondta, hogy elindult a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében a pályázatok beadásának második köre, több pályázatot ismét közösen adtak be a települési önkormányzatokkal. Ezekben az esetekben a projektmenedzsmenti feladatokat is a megyei önkormányzat látja el.

A közgyűlés a kitüntető díjak alapításáról és adományozásuk rendjéről szóló rendeletét is módosította, oly módon, hogy létrehoztak egy országos színházi díjat, mellyel a Békés megyei születésű Kossuth- és Jászai Mari-díjas rendező, Sík Ferencre színházi öröksége, munkássága előtt tisztelegnek. A „Sík Ferenc díj a magyar ősbemutatókért” elnevezésű elismerésben olyan rendező vagy társulat részesülhet, aki vagy amely sokat tett a magyar drámákért, az ősbemutatók megszületéséért. A díjjal emlékplakett és oklevél jár, előbbit – Sík Ferenc jellegzetes alakját idézve – bőrtarisznyában adnak át.

„Megértek” a Vajdás diákok

Melis György: Tisztán énekelni, jól játszani, és nem többnek látszani