in , ,

„Kertész leszek” tábor a Városi Könyvtárban

Mint minden nyáron, idén is ingyenes táborral vártuk a gyerekeket a Városi Könyvtárba június 26-30-ig. A téma ezúttal a kertészkedés volt, amit öt élményekkel teli délelőttön tapasztalhattak meg új ismereteket, barátokat szerezve.

Miért éppen a növények? Azért mert városunk egyik fő jellegzetessége a növénytermesztés, növényfeldolgozás, növénykutatás. Sok civil kezdeményezés, baráti körök foglalkoznak ezzel a témával. Az irodalom sem maradhatott ki, minden reggel elbeszéléseket, meséket olvastunk növényekről, virágokról.

Minden gyereknek van otthon egy kis virág az ablakában, van a családnak egy kis kertje vagy gyümölcsöse, sőt többen közülük szeretnek ott időzni, locsolni, kapálni, leszedni a termésüket. Idézzük fel az öt nap eseményeit, élményeit:

A tábor első napján Mihály István tartott előadást a kerttervezésről, a városunk klímáját legjobban tűrő dísznövényekről. Kitűztük célul a könyvtár kertjének megtervezését, ehhez nyújtott ő is nagy segítséget. A gyerekek a nap végére kész tervrajzot készítettek el a kert megépítéséről.

Másnap kirándulást tettünk a Sárarany Szalmaportára, ahol Maczkó Ferencné Vera mutatott szalmafonási technikákat, a különböző termékek, díszek néprajzi jelentőségeit mesélte el. A kertben megismerkedtünk pompázó gyógy- és fűszernövényekkel, majd lazítottunk az ezüstszőlői játszótéren,  a közösségi házban.

Szerdán a növényültetésről hallgattunk előadást Mótyán Tibor jóvoltából. Kiemelt részt kapott a zöldoltás technikája, amit nagy érdeklődéssel figyelt a társaság. Később csíráztattunk mi magunk is babot, borsót, figyeltük a csírázás folyamatát, majd mindenki haza is vihette a kis növénykéjét

Csütörtök a kirándulás napja volt, amikor is a NAIK ÖVKI Galambosi Kísérleti Rizstelepére vezetett az utunk. Jancsó Mihály vezetésével bejártuk a telepet, megismerkedtünk az intézmény feladatköreivel. Megtanultuk a rizsfajták neveit, láthattuk a rizshántolás menetét is, megnézhettük a növény génbankját is, amíg a távolban figyelhettük a város fölé nyúló viharfelhőket.

Minden táborunk vetélkedővel ért eddig véget, így az idei is természetesen, ahol a héten elsajátított ismereteinkhez csatlakozott minden feladat, persze játékos formában. A győztes (legkisebb) csapat ajándékot kapott, de mindenki jó kedvvel térhetett haza, hiszen búcsúvirág-ültetéssel, aszfaltrajzolással fejeztük be a napot.

Jövőre folytatjuk más témával, de hasonló lelkesedéssel és örömmel, hiszen a gyerekek mind jelezték, hogy jönni szeretnének legközelebb is!

Harencsárné Liska Mária és Kovácsné Tímár Ildikó, az olvasótábor vezetői

Tótkomlósi Fúvósok újabb sikere Szarvason

Eltűntek a határok a magyarlakta települések között