in , ,

Podani Milán a Gyulai várat is meghódította

Podani Milán (Fotó: Rusznyák Csaba)
Podani Milán (Fotó: Rusznyák Csaba)

Hatalmas érdeklődés övezte az első Gyulai Vár Metál Fesztivált, amin metálzene mellett motorzúgástól is remegtek a vár falai.

Első ízben rendezték meg július 20-án a Gyulai Vár Metál Fesztivált, amelyet – nevéből is adódóan – a gyulai vár előtt tartottak. A program Podani Milán motoros bemutatójával indult, majd fellépett a gyulai Hexotol és a budapesti Neoclassx zenekar.

Az est hangulatát Milán látványos motorozása alapozta meg. Először Kawasaki 636R-rel rajzolta gyakorlatait, majd nosztalgiázott az egykori sikereinek motorjával is, a ma már több mint 30 éves MZ-ETZ-vel. Meglehetősen szűkös, egyenetlen díszburkolatú terület volt a Rondella terasz mellett kialakítva számára, de így is lélegzetelállító trükkökkel szórakoztatta a nagyon hálás közönséget, akik szinte minden mozdulatát lelkes tapssal jutalmazták.

Zárásként a közös fotók, autogramok sem maradtak el.

Fotó: Rusznyák Csaba

manager

Németh Kristóf, a polihisztor művészember

Sári bíró Szarvason