in , , ,

Ismét egymás ellen hangolódott a bajnokságra a Hunyadi és a Csabacsűd

Két hét maradt a bajnoki rajtig, így zajlanak a felkészülési mérkőzések a megye másodosztályában is. A hétvégén a Csabacsűdi GyLSE-t fogadta a Hunyadi. A mérkőzés végeredménye 4-3 lett. A gólokat Bódai Nándor, Virág Imre, Dernovics Tamás, Gulyás Ádám, illetve, Endrefalvi Erik, Sándor János (2).

A startig a csabacsűdieknek még két, a szentandrásiaknak egy edzőmérkőzése maradt. A vendégek Tótkomlósra mennek legközelebb, míg a hazaiak egy erősebb ellenfélen mérik fel tudásukat. Ők Dobozra látogatnak.

– Ma nagyon gyengén játszottunk. Az elmúlt két edzőmeccsen, akár Martfűn, akár Csabacsűdön sokkal pörgősebb, gördülékenyebb volt a játék. Mintha most fáradt lett volna a társaság. Nem a labda járatását próbáltuk meg, hanem ívelgetni, és teljesen szétszakadt a pálya. Elöl nem bírtuk megtartani a labdát, hátul pedig a védőknek gyűlt meg a bajuk – mondta a szentandrásiak trénere, Varga László, majd hozzáfűzte – így nem szabad csinálni, vagy fegyelmezettebben, vagy akkor azt mondom, nem is kell csinálni ezt.

“Nem az eredmény a lényeges ilyenkor, hanem a játék”, tette hozzá azért a szakvezető. A Hunyadi első bajnoki mérkőzését két hét múlva a falunapon Sarkad ellen vívja.

– Remélem, jól jövünk ki belőle – fejezte be Varga László a nyilatkozatát.

– Már taktikában és a játékgyorsaságban is a bajnokságra készülünk. Fel kell vennünk a megye kettő ritmusát. – Ezt már Sonkoly Lajos, a csabacsűdiek játékosedzője válaszolta arra a kérdésünkre, hol tart a felkészülés folyamata.– Tapasztaljuk az edzőmérkőzéseken, ahogy most a Szentandrás ellen is, hogy sokkal gyorsabb a játék, mint a megye háromban volt. Kiélezett mérkőzéseink lesznek, ahol szükségünk lesz a jó kondira, meg hogy végig fejben ott legyünk. Már most is jobban be tudtuk osztani az erőnket, és pontosabb volt a játék, mint két hete.

Arra a kérdésünkre, hogy a korábbi megye egyes csapatból sikerült-e valamit átmenteni, akár gondolkodás, akár taktika, technika szempontjából, elmondta, hogy onnan csak két játékos maradt, Sovány Pál és Sonkoly Lajos, illetve Sándor János és András Xavér játszott néhány mérkőzést, így most szinte nulláról kell felvenni a ritmust.

– Hirtelen van ez a megye kettő, de próbálunk helytállni. Úgy gondolom, jó úton haladunk, mert nagyon nagy lehetőséget látok ebben a csapatban. Fiatal mindenki, próbáljuk jól csinálni – bizakodott Sonkoly Lajos.

Békésszentandrási Hunyadi MSE: Légrádi Attila – Olasz István, Szabó Máté (Kozák Balázs), Borgulya János (Uhljár Szabolcs), Szűcs Damján, – Nagy István (Pásztor Dávid) – Lós István, Bódai Nándor, Tasi Norbert (Lovas Attila) – Virág Imre, Dernovics Tamás (Gulyás Ádám)

Csabacsűdi GyLSE: Wéber Csaba (Nagy Attila) – András Xavér, Szabó Ferenc (Sonkoly Lajos), Hraskó Tibor – Gilik Attila, Sovány Pál (Viszkok Csaba) – Nyemcsok Mihály, Bobvos Richárd (Fabó Bence), Sándor János, Nyemcsok Mihály – Endrefalvi Erik, Kasik Márk (Jelen Szebasztián)

Harencsár László és Szenes János

Mesék a víz fölött

Szerelem versben és zenében – a víz fölött