in , , ,

A szeretni való róka kalandjai

Mlinár Péter
Mlinár Péter

A Nyári Fesztivál 10. előadását láthattuk szerda délután a Vízi Színház színpadán, a Szabó Attila – ifj. Mlinár Pál – Lovas Gábor „eltáncolt mesejátékának” rendezője, koreográfusa ifj. Mlinár Pál.

A Jókai Színház a Balassi Táncegyüttessel alkotta meg az Állat(i)mesét, amely alkotófolyamatába a Napsugár Bábszínház is bekapcsolódott, hiszen a díszletet Lenkefi Zoltán, a bábszínház vezetője tervezte.

A történet egy rókáról, Sunyeszról (Mlinár Péter) szólt, aki kisebb – nagyobb csínyeket követ el, de ezekből többnyire nem lesz komolyabb baja. Találkozik egerekkel, hangyákkal, nyulakkal, bikákkal, akiket kihasznál, meglop, segít, vagy mindet egymásután. Mégis a végére nagyon szerethető rókává válik.

Merész vállalkozás volt egy táncos előadást színpadra vinni, de ezt csak a felnőttek gondolják, mert a gyerekek nem tesznek különbséget a próza és a táncos mese között, ha leköti őket, akkor figyelnek. Szerda délután nem volt gond, a gyerekeket látva tetszett nekik Szunyesz története.

Az előadás végig nagyon lendületes, fordulatos volt. Lovas Gábor zenéje és ifj. Mlinár Pál koreográfiája sokszínű, hiszen a nyulak ír zenére, a bikák spanyol, a hangyák kínai zenére táncoltak, amit az öltözékük is követett. A jelmezek ötletesek voltak, mert az állatok fülét a sapka, kalap, főkötő, vagy egyszerűen a hajba tűzött eszköz jelképezte, egyszerű, mégis nagyszerű. A varjúbíróság jelmeze nagyon ötletes megoldás, hiszen a táncosok két kezén is egy – egy varjúcsőr volt. A művészek kifestett arca a karaktereket jobban hangsúlyozta.

Nem csak tánc volt a mesében, hanem prózát is hallhattunk, így egy nagyon kedves előadássá kerekedett a történet. Az első jelenetben Kukor Estephan Pityu, a kakas (Balázs Csongor) kezdte mesélni a történetet, hogyan találkozott a kis rókával. Pár jelenettel később pedig Dolmány Kálmán, a varjú bíróság elnökeként Tege Antalt láthatta a közönség. Don Paolo Torres, a bikák vezére ifj. Mlinár Pál rendező, koreográfust láthattuk, hallhattuk. Mlinár Péter Szunyesz szerepében kedves, szeretetre méltó, kópé rókát alakított fergetegesen. A többi szereplő a Balassi Táncegyüttes táncosai, akik fergeteges táncokkal nyújtottak látványban gazdag előadást a gyerekeknek, de a prózai részek sem okoztak gondot nekik. A táncosok között láthattuk Hankó Tamást is, aki korábban évekig oktatott Szarvason néptáncot. De a szereplők mindegyike elismerést érdemel egyébként is, de Szarvason közel negyven fokban, jól felöltözve, maszkban táncolni… –, ahogy mondani szokták nem semmi teljesítmény! Köszönet érte!

A történetet Szabó Attila írta, a jelmezeket Mlinár Péter, a díszletet Lenkefi Zoltán tervezte. A sokszínű zenét Lovas Gábor szerezte, a koreográfiát készítette, és az előadást rendezte ifj. Mlinár Pál.

Szép, értékes előadást láthattunk.

Galambos Edit

A fotókat Babák Bence készítette.

Jubilál a szarvasi kenumaraton

Megtarthatta királynői koronáját Kisuczki Kinga