Nemcsak a kilátogatók, hanem égiek is a kegyeikbe fogadták a XX. Szarvasi Szilvanapokat, mivel verőfényes napsütésben, nyarat idéző ünnepi hangulatban vonulhatott a menet a Cervinus Teátrumtól a Kossuth utcai fesztiválsátorig. A Garagulya Gólyalábasokkal, a gyomaendrődi Színfolt Majorett Csoporttal és a Szarvasi Hagyományőrző Fúvószenekarral az élen hosszasan kígyózott a sor, élén a térség és a város vezetőivel, majd a testvértelepülések, intézmények és civil szervezetek képviselőivel. A közel egyórásra szánt felvonuláson fél órát nyertek a fürgelábú menetelők, így az ünnepélyes megnyitó a tervezettnél valamivel hamarabb elkezdődhetett.
– Húsz éve kezdtük el és őszinte hálával tartozom azért, hogy Önök minden évben itt vannak–fordult a közönség és a testvértelepülések felé bevezetőjében Babák Mihály polgármester. – Lázár Zsolt esperes urat már csak arra kérem, hogy gondoskodjon jó időről, hiszen ő van legközelebb a Teremtőhöz – tette hozzá némi humorral fűszerezve.
Dankó Béla országgyűlési képviselő kifejtette, egy rohanó változó világban az állandóságot azok a hagyományok képezik, amelyek folyamatosan visszatérnek, ezzel egyfajta biztonságérzetet nyújtva az átörökítőinek. Ezek közé tartozik pl. a szilvalekvárfőzés vagy a pálinka készítésének hagyománya. A szilvanapokat egy kitűnő rendezvényként aposztrofálta, amelyet komoly gasztronómiai és igényes kulturális programok tarkítanak, garantálva ezzel a felhőtlen kikapcsolódást.
Kiindulva egy Oscar Wilde anekdotából Gaál Roland, a Szarvasi Járási Hivatal vezetője is gratulált a rendezvényhez, előrevetítve, hogy a huszadik rendezvény méltó folytatása lesz elődjeinek.
A testvértelepülések nevében Barót, Bucine, Szilágysomlyó és Poprád delegációinak vezetői mondták el gondolataikat. Valamennyien köszönetüket fejezték ki a meghívásért, amely nem csak erősíti a kulturális kapcsolatokat és segíti egymás megismerését, hanem barátságok kötésére is lehetőséget ad.
– Kicsit irigyek vagyunk, hogy mások már ilyen sokszor voltak a rendezvényen. Reménykedünk, hogy máskor is meghívást kapunk, és visszatérhetünk Szarvasra. Bár mi nem vagyunk ekkora település, de természetesen szeretnénk viszonozni a vendégszeretetet, hogy Önök is otthon érezzék majd magukat nálunk – fogalmazta meg Kajántó Pál, a Bihar megyei Élesd település alpolgármestere, bízva abban, hogy a kezdődő partnertelepülési kapcsolat hamarosan tovább mélyül.
Gombár Hajnalka, a rendezvény háziasszonya a színpadról üdvözölte Olli Haapanent, a finn testvérvárosi kapcsolat „lelkét”, aki Szarvas legnagyobb gasztrokulturális rendezvényéről soha nem hiányozhat.
Legvégül a három napok rendezvény főszervezője, Csasztvan András lépett a színpadra. Köszöntőjében röviden visszatekintett a fesztivál kezdeteire, amelyben dr. Lengyel Márton tanulmánya, a Tourinform Iroda, ifj. Dernovics László és Tessedik Sámuel Kertbarát Kör is jelentős szerepet játszottak. Köszöntetett mondott az iskoláknak és a civileknek a közreműködésért, a lakosságnak pedig azért, mert az évek során egyre inkább magukénak érezték a rendezvényt. Elárulta – túlszárnyalva a Szerencsi Csokoládéfesztivál kínálatát – idén hét színtéren zajlanak majd a programok, melyek között nagyméretű sátrak és kisebb közösségi helyszínek is megtalálhatók.
A délután Komáromi Pisti fellépésével, majd a „Legszebb konyhakert” és Sportdíj átadóval folytatódott. A napot a Körös Party Band fellépése és disco zárta. A Vízi Színházban rock and roll fenegyereke, Fenyő Miklós szórakoztatta a közönséget, a nagyszínpadon pedig koncertek követték egymást. Fellépett a Pankastik, a Sugarloaf, éjfél előtt nem sokkal pedig a Feláldozhatók repítették át a fesztiválozókat a XX. Szarvasi Szilvanapok második napjába.