in ,

A művelődési házba költözik a hivatal Csabacsűdön

Molnár József polgármester
Molnár József polgármester

A napokban már rá sem lehetett ismerni a csabacsűdi Községházára. A legtöbb jegyzőkönyv, irat bedobozolva sorakozott az egyes helyiségekben, és a bútorok jelentős része is elszállításra várt. A testületi ülések helyszíneként szolgáló teremben mindössze egy ruhaszárító állvány árválkodott, jelezve, nagy változások elé néz az épület.

– A közös önkormányzati hivatal felújítására a Nemzetgazdasági Minisztérium és a Belügyminisztérium támogatásának köszönhetően 29 millió Ft-ot nyertünk, amelyhez 5%-os önerő társult. Ebből az összegből az épület hőszigetelése valósul meg, és napelemes rendszer kerül kiépítésre. A nyílászárók cseréjére is sor kerül, megújul a vizesblokk, akadálymentes WC-t építenek ki, valamint új padlóburkolatokat helyeznek el. Az épület kívülről is akadálymentessé válik, egy kétkarú feljárónak köszönhetően – részletezi a projektelemeket Molnár József polgármester.

Jó gazda módjára a rendszerezéssel is élen járt. Irodája polcainak tartalma külön dobozokban foglalt helyet, asztalai pedig már új helyükön várták a sorsukat. Az 1931-ben épült hivatal legutóbbi bővítése 1982-ben történt, a komolyabb rekonstrukció időpontjára pedig már senki sem emlékszik.

Az elkövetkező két és fél hónapban az önkormányzati dolgozók otthona az utca túloldalán található Eötvös József Művelődési Központ lesz, amely méreteiben ugyan nem sokkal kisebb elődjénél, elosztása azonban komoly kompromisszumokra készteti a költözőket.

– Gyakorlatilag valamennyi irodát egybeépítjük, és polgármester úr döntését tiszteletben tartva nem alkalmazunk elválasztó paravánokat sem. A nagyterem hátsó részén kap helyet a jegyző, a titkárság, mellette pedig a polgármesteri iroda. Az előtte lévő területen a pénzügyi osztályt és a szociális ügyintézői részleget alakítjuk ki. Az előtérben továbbá egy kisebb helyiséget is berendezünk, ahol az egyszerűbb ügyek lesznek majd elintézhetőek – tájékoztat az új rendszerről Gilan György termelésirányító.

Hozzátette, a költözésnél külön nehézséget jelentett, hogy a művelődési házban nem volt riasztórendszer kiépítve, valamint a telefon és internet szolgáltatás is hiányzott. Ottjártunkkor épp ezeket a munkálatokat végezték a szakemberek, miközben egy iratokkal megrakott platós autó gördült a hátsóbejárathoz.

A tervek szerint a költözés ezen a héten befejeződik, és szeptember 18-án átadásra kerül a munkaterület. A település vezetése hangsúlyozta, a lakosságnak semmiféle hátránya nem fog származni az új helyzetből: ügyfélfogadás – a korábbiakhoz hasonlóan – csütörtök kivételével minden munkanapon lesz. A munkálatok előrelátatóan két és fél hónapot vesznek igénybe, vagyis a Télapó ajándéka idén minden bizonnyal a kívül-belül megszépült Községháza lesz.

Jurák Pál

Már csak szeretetből főzi lekvárt a szilvanapok állandó részvevője

Gajdos Attila, Pálinkás Tamás és Dernovics László

Újra terítéken a hulladékügy