in , ,

„Lecsókák” sikere Kunszentmártonban

2017. szeptember 23-án tizenkettedik alkalommal rendezték meg Kunszentmártonban a lecsófőző versenyt a helyi Vásártéri közösség szervezésében. Külön szeretettel fogadták iskolánk, a Gyulai SZC Székely Mihály Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma (Szarvas) vendéglátós csapatát, a „Lecsókákat”. Örültek, hogy ismét ellátogattunk Kunszentmártonba.

Az elmúlt tanévben voltunk már az általuk megrendezett tarhonyafőző versenyen, ahol meghívást kaptunk a lecsófőző versenyre is. Mi a felkérésnek eleget téve, kis csapatunkkal elindultunk és ápoltuk az addig kialakított kapcsolatokat. Az időjárás kegyes volt hozzánk, hiszen napsütésben tölthettünk el egy kellemes délelőttöt. Versenytársainkhoz hasonlóan mi is hagyományos lecsót főztünk. A sátor felállítása, berendezése és dekorálása után előkészítettük a nyersanyagokat, és bográcsban elkészítettük a lecsót. Fél 12-kor tálaltuk fel ételünket a zsűrinek. Türelemmel vártuk az eredményhirdetést. Nagyon örültünk, hiszen csapatunk 2. helyezést ért el.

Csapatunkat kunszentmártoni diákok alkották: Barna Nikolett 11. I., Harangozó Erzsébet 11. I és Molnár Gabriella SZÉ/12. osztályos tanulók. Sutyinszkiné Pljesovszki Mária, Kasikné Terényi Mónika, Ardainé Tóth Anikó, Surina Nóra, Balás Péter tanárok és Dudás Mihály technikai dolgozó segítették a tanulók munkáját.

Köszönjük Ozsváth Zsuzsanna igazgatónő segítségét és jelenlétét a versenyen, valamint a Székely Mihály Szakképzésért Alapítvány támogatását.

Kasikné Terényi Mónika szaktanár

Dankó Béla

Az ukrán nyelvtörvényről, a településképpel kapcsolatos törvényről, ill. a korrupciós bűncselekmények büntetési tételéről döntött az Országgyűlés

Asztaltársaság