in , ,

Bevetésen a roma önkéntesek

Még kidobott lámpabúra, kenyérpirító és monitor is megtalálható volt a Liliom utca mellett húzódó bozótosban. A vasúti töltés melletti területről a roma önkéntesek egymás után hordták a növényzet sűrűjében megbújó kidobott kacatokat, amelyek között szép számmal akadt háztartási és veszélyes hulladék is.

– Négy éve kezdtük el ezt az akciót, évente kétszer gyűjtünk szemetet. Általában ezt a környéket választjuk, mert meglehetősen elhanyagolt. Ezen az utcán mindig végigmegyünk, de azt látjuk, hogy a Martinovics és a Bartók Béla utca sarkát és az Arany János utcát is lerakóként használják. Tudom, hogy a KOMÉP közmunkásukkal ugyancsak rendszeresen rendet tesz, és előfordul, hogy 3-4 konténernyi hulladékot is összegyűjtenek. Egyszerűen nem értem, hogy miért csinálják ezt az emberek – mondja felháborodottan Romhányi Tiborné, a Cigány Kisebbségi Önkormányzat jelenlegi elnöke.

A szeptember 28-i szemétszedési akcióban kb. negyvenen vettek részt. Többségük önkéntes, de néhány közmunkást is átcsoportosítottak a feladatra. Emellett a korábbi alkalmakon igyekeztek gyerekeket is bevonni, hogy minél fiatalabb kortól környezettudatos szemlélet alakuljon ki náluk.

A kisebbségi önkormányzat vezetése a hiányosságok mellett a pozitív elmozdulást is látja. A hulladékgazdálkodási rendszer átalakításával ugyanis a legtöbb család már szelektíven gyűjti a szemetet, ezáltal hozzájárulva a lerakókra kerülő hulladék mennyiségének csökkentéséhez.

De nemcsak a környezetvédelem, hanem a foglalkoztatás terén is érzékelhető a változás. Rostás Zsolt, a Cigány Kisebbségi Önkormányzat tagja elmondta, a közfoglalkoztatásba néhány évvel ezelőtt 18 fővel kapcsolódtak be, mára pedig ez a szám a háromszorosára, kb. 50-60 főre emelkedett.

– Sokat teszünk azért, hogy minél több embert vissza tudjunk vezetni a munka világába, és ők is dolgozni szeretnének – indokolja a látványos létszámnövekedést. – Azt tapasztaljuk, hogy egyre többen tartják rendbe a házukat és a saját portájukat, és ellesik egymástól a jó példát. Két-három évvel ezelőtt a roma közösség egyharmadánál még azt láttuk, hogy kevésbé tiszta és ápolt környezetben él. Mostanra ez sokat változott, és bízom benne, hogy ez a tendencia folytatódik.

A legutóbbi akció során egy konténer telt meg hulladékkal. A tervek szerint a következő portya tavasszal lesz, amikor Romhányi Tiborné szerint minden bizonnyal „újabb csodák” várnak a kis csapatra.

Rendhagyó zenei bemutató a Szlovákban

Gyakorlósok a Szent Gellért Nemzetközi Zenei fesztiválon