Connect with us

Szarvas

Ünnepelt az ezüstszőlői idősek klubja

Feldíszített fenyőfa és házi sütemények várták azokat, akik december 14-én betértek az ezüstszőlői klubba. Az Ezüst évek Idősek klubjában a vendégek nagy családként ülték körbe az asztalt, és gyermeki izgalommal várták az ünnepi gondolatok és versek formájában érkező ajándékokat.

– Napok óta folynak az előkészületek. Töltött káposztát főztünk, ezzel vendégeljük meg az időseinket. Néhány tagunk házi süteményekkel készült. Azt látjuk, hogy nagy szeretettel járnak be hozzánk. Rendszeresek a kézműves foglalkozások, kártyapartik, gyakran készítünk valami finomságot, és közben jókat beszélgetünk – avat be a pezsgő klubélet részleteibe Pavlovics Attiláné Zsuzsi, aki három éve dolgozik a közösségben.

Csendesen azt is hozzátette, sajnos az idei karácsony más lesz, mint a korábbiak. Az elmúlt időszakban ugyanis több klubtag végleg eltávozott közülük, ami mindenkit nagyon megviselt. Ennek ellenére mindent megtesznek, hogy az ünnep ne veszítse el régi fényét, és átadjanak egy keveset a karácsony csodájából.

A népes klub jelenleg 38 fővel működik. Az év minden hónapjára jut egy-egy jeles nap, ill. a születésnapokról, névnapokról sem feledkeznek meg. Mindemellett többen vannak olyanok is, akik egyszerűen csak néhány kedves szóért és egy kellemes beszélgetésért lépik át az épület küszöbét.

– Minden nap benézek egy kicsit. Egy héten többször innen hordom az ebédet, de ettől függetlenül mindig beköszönök. Jól esik a társalgás, jól érzem magam ezen a helyen, és nagyon kedvesek az itt dolgozók – újságolja a 79 éves Kondacs Andrásné Anci néni, aki már négy unokával és egy dédunokával is büszkélkedhet. Számára ez az összejövetel jelenti a karácsonyt, mivel a családjával munkahelyi elfoglaltság miatt legkorábban 27-én találkozhat.

A karácsonyi ünnepség Zahorecz Pál újtemplomi lelkész istentiszteletével és úrvacsorával kezdődött. Igehirdetésében ezúttal Zakariás és Erzsébet történetét elevenítette fel, akiknek nem lehetett gyermekük. Végül az angyal meghallgatta a kérésüket, és fiuk született, aki a Bibliában Keresztelő Szent Jánosként vált ismertté. Hangsúlyozta, a Szentírásnak ez a fejezete rámutat arra, hogy az Isten megáldja azokat, akik képesek megállni advent időszakában, és odafigyelni arra az ajándékra, amit Jézus Krisztus jelent.

A klub munkatársai szerint a legnagyobb örömet az időseknek a közösen eltöltött idő jelenti. Ez nem minden esetben kapcsolódik össze egy-egy mozgalmas klubfoglalkozással, de olykor egy jó tanács, egy ölelés vagy néhány vigaszt nyújtó szó többet jelent mindennél.

– Nagyon sokan egyedül élnek. Van ugyan családjuk, de a mindennapokat egyedül töltik. Azért jönnek be hozzánk, hogy legyen kivel beszélgetniük, és elmesélhessék a gondjaikat, örömüket.  Nekem már sajnos nem élnek a nagyszüleim, de az ide járó nénik, bácsik pótolják őket. Sok-sok szeretetet kapok tőlük, és ezt megpróbálom minél jobban viszonozni – mondja Kiszelné Arnoczki Szilvia, aki közel két éve tölti hétköznapjait a klubban.

Az ünnepség a dolgozók karácsonyi műsorával folytatódott, végül pedig a szépkorúak a Csabacsűdi Hagyományőrző Népdalkör és Citera Zenekar tagjaival nosztalgiázhattak.

Népszerű

Bohóc szórakoztatja a Szarvasi Vízi Színház közönségét (Fotó: Babák Zoltán) Bohóc szórakoztatja a Szarvasi Vízi Színház közönségét (Fotó: Babák Zoltán)

Csodálatos cirkusz

Színház

A szakorvosi rendelők bejárata (Fotó: Babák Zoltán) A szakorvosi rendelők bejárata (Fotó: Babák Zoltán)

Tájékoztató a szakrendelésekről – 2020. május 15.

Egészségügy

Kós Benedek, Nyerges Áron, Nyerges Attila és Opavszky Márk (Fotó: Hegedűs Éva) Kós Benedek, Nyerges Áron, Nyerges Attila és Opavszky Márk (Fotó: Hegedűs Éva)

Nincs megállás a kajakosoknál a koronavírus ellenére sem

Sport

Lázár Zsolt esperes (Fotó: Hegedűs Éva) Lázár Zsolt esperes (Fotó: Hegedűs Éva)

Újabb óvintézkedéseket vezetett be az Ótemplomi Szeretetszolgálat

COVID-19

A rovatot támogatja:

Archívum

Kategóriák

Friss

Hirdetés

Connect