in , ,

Nagy Szilvia a Cervinus Teátrum második Nívó-díjasa

Második alkalommal került sor a Cervinus Teátrum Nívó-díjának átadására. A Hotel Menthol előadása után Dósa Zsuzsa Nagy Szilvia által tervezett gyönyörű kisestélyiben jelentette be, hogy a színház Nívó-díjának átadására kerül sor. Felkérte a nézőtéren ülő Nagy Szilviát, hogy jöjjön fel a színpadra és vegye át Csasztvan Andrástól a szobrot, Varga Viktort pedig arra kérte, hogy mondjon pár szót Szilvi munkájáról. Az átadást természetesen nagy taps kísérte, mind a közönség, mind a színpadon lévő színészek részéről.

A díjról dr. Dósa Zsuzsa művészeti igazgatóval beszélgettünk. A Nivó-díj különösen kimagasló teljesítmény jutalmazása.

– Másodszor kerül sor a Nívó-díj átadására, miért éreztétek fontosnak a létrehozását?

– Úgy gondolom, minden színház életében fontos, hogy köszönetet mondjon, annak, aki nem csak elvégzi feladatát, hanem emberileg is hozzátesz, de emellett persze kiemelkedőt alkot. Terveink szerint minden évben kiosztjuk majd a díjat. Az elmúlt évben úgy gondoltuk a színház öt éves, és annyi produkció után, amit ez a színház létrehozott, itt az ideje annak, hogy létrehozzunk egy Nívó-díjat. Már akkor úgy gondoltuk, hogy nem csak a színészi munka – hiszen itt több zajlik –vannak itt táncosok, díszlet- és jelmeztervező, dramaturg, író, zeneszerző, rendező. Arra az elhatározásra jutottunk, hogy minden évben olyan művésznek adjuk, akiről úgy gondoljuk mind szakmailag, mind emberileg, mind erkölcsi téren különlegeset alkotott. Többet tesz a színházért, mint ami a kötelessége lenne, vagy ami alapjáraton elvárható lenne, és ezzel példát mutat azoknak a kollégáknak, akik idejönnek, vagyis erősíti azt a szakmai színvonalat, morált, ami nekünk, az elképzelésünk, vágyunk és álmunk. Így jött létre a Cervinus Teátrum díja.

– Az elmúlt évben Nádházy Péter kapta, most Nagy Szilvia, miért ők?

– Egyrészt Péter azért, mert emberségben, tisztességben kiemelkedő. Az, hogy nagyon jó színész nem kérdés, ahogy az sem, hogy hogyan énekel mindenki számára ismert – de ez alapelvárásunk, ez mindenkire igaz, ennek minden művészünk eleget tesz. De Péter, amit emberségben, szakmaszeretetben, a fiatalok segítésében, tanácsokban, türelemben, jóindulatban képvisel, amit tovább ad, ahogy a színházhoz viszonyul, sokat tesz, ami a színház számára példaértékű. Érdemes vele is tudatni, hogy fontos, hogy ismerjük és elismerjük szakmai képességeit, alázatát a színházi feladatokhoz, megbecsüljük munkáját. Ezért Péter az elmúlt évben.

20180126-IMG_4901

 

–     Ebben az évben Szilvi azért kapta, mert gyönyörű díszleteket és jelmezeket készít. Aki belülről ismeri és látja Szilvi munkáját, az tudja és ismeri Szilvi segítőkészségét, mindenki ámul-bámul, mert nem ehhez vannak szokva. Én magam is, az igazgató úr is és Viktor is tudja, hogy nagyon kevés költségvetési kerettel dolgozunk. Tudom, hogy mennyibe kerül a jelmezeket és díszleteket létrehozni, legyártatni, jelmezekhez anyagot venni, varratni. Szilvi ezt a töredékéből megoldja, addig keresi az anyagot, ameddig meg nem találja a legjobb minőséget, a legolcsóbban. Szilvi olyan szinten kötődik hozzánk, hogy szakmai családjának tekint. A Csodaszarvas óta dolgozik nálunk, akkor sok jelmeznek a díszítését kézzel varrta a ruhára, többek között az én köntösömnek is a sok-sok díszi is Szilvi munkája. Neki köszönhetjük a Valahol Európában nagyszerű díszletét. Egy fantasztikus díszletet álmodott meg, és filmgyári kapcsolatai révén ott készítették az alapot, amire kézzel ragasztotta rá a „köveket”, és maga festette le azokat. A jelmezek színharmóniája nagyszerű. Azt gondolom, olyan elhivatottság, tisztelet és szeretet van benne, nem csak a színház iránt, de a szakmája, a Cervnus Teátrum, a város, a színészek felé, ami szintén példaértékű.

– A Lili bárónő jelmezei, vagy a Hotel Menthol lapozós díszlete, a Valahol Európában díszlete – és sorolhatnám tovább – látványvilága nagyon szép, harmonikus, vagyis a látvány is fontos, de az is, hogy a színész jól érezze magát. Minden ruhát a színészre tervez. Ez sokkal több, mint amit tennie kéne, hiszen elég lenne megtervezni, leadni – és kész – de, Szilvi végigkíséri a próbafolyamatot. Ezért sokszor van Szarvason.

–     Ő tervezte a Csodaszarvas, a Valahol Európában, a Lili bárónő, a Szigorúan tilos!, a Jó éjszakát mama, a Dögölj meg drágám, a Hotel Menthol jelmezeit. Az első díszlete Szarvason a Valahol Európában volt, de a Jó éjszakát mama, a Dögölj meg drágám, a Hotel Menthol díszlete is Nagy Szilvia munkája.

– Szilvi szakemberként, emberként mindenféle szempontból nagyon jó alkotótárs, külön csoda itt nekünk.

– Zsuzsa, köszönöm a beszélgetést.

A Newjság és a magam nevében szeretettel gratulálok Nagy Szilviának a Cervinus Nívó-díjhoz.

Galambos Edit

A fotókat Babák Zoltán készítette.

Eldugott forradalom

Halastavakról forgattak klipet az általános és középiskolások