Menu
in , , ,

Halastavakról forgattak klipet az általános és középiskolások

Nagy fába vágták a fejszéjüket azok a 12-18 éves diákok, akik arra vállalkoztak, hogy egy háromperces videót készítenek a halastavak világáról. Többségük elsővideósként esett át a tűzkeresztségen, és ismerkedett meg a vágás, szerkesztés alapszabályaival. Akadtak olyan csapatok is, akik időhiány vagy a feladat nehézsége nem fejezték be a kisfilmet, így a határidő lejártával végül tizenhat alkotásból kilencet bírált el a szakmai zsűri.

A Biharugrai Halgazdaság és a NAIK-HAKI által hirdetett videóverseny célja az volt, hogy halastavak világát és az ott tevékenykedő szakemberek munkáját közelebbről megismertessék a fiatalokkal, akik később saját szemüvegükön keresztül láttatják az ágazat jelentőségét. Az Aquaspace nemzetközi projekt keretében a jelentkezők főként a lehalászás folyamatát és a hazai vizekben tenyésztett halfajokat ismertették, de felhívták a figyelmet a halfogyasztásra is.

– Azt tapasztaltuk, hogy a többség, függetlenül attól, hogy fogyaszt-e halat vagy sem, nincs tisztában azzal, honnan kerül a hal a tányérba. A verseny hozzájárult ahhoz, hogy mindez megváltozzon. Mondhatnánk azt, hogy kilenc alkotás nem túl sok, de azt is látni kell, hogy ez azt jelentette, hogy kilenc csapat, mintegy 30 fő ismerte meg az itt folyó munkát, és valamennyien elmélyültek a szakterületen – tájékoztatott a január 26-i eredményhirdetésen dr. Kerepeczki Éva, az intézet tudományos főmunkatársa.

Az elkészült pályamunkát Kátai Róbert a Pecatúra szerkesztő-producere értékelte. Rámutatott, nagy örömet jelentett számára, hogy olyan alkotásokat tekinthetett meg, akik korosztályukból kifolyólag sajátos szemszögből közelítenek a témához. Elárulta, bár eleinte szigorúbban pontozott, mint a zsűri több tagjai, összességében nem voltak köztük véleménykülönbségek.

– Tanácsként az arányokra hívnám fel a figyelmet. Mára a technika odáig jutott, hogy egy egyszerűbb telefonnal is jó minőségű felvételeket lehet készíteni. Éppen ezért nem a technikai oldal megvalósítása a nehéz, hanem a koncepció kitalálása és annak szigorú betartása. A szakmai részt ennek kell alárendelni. Fontos, hogy ne legyenek holtpontok, leállások, vagyis a néző örömmel álljon fel a végén, és azt mondja: kaptam valamit – összegezte a zsűrielnök röviden a látottakat.

Dr. Lehoczki István kutatóként közelítette meg az elkészült munkákat. Véleménye szerint az édesvízi haltermelés az egyetlen fenntartható és hosszútávon működtethető módja a haltermelésnek. Látni kell ugyanis, hogy a tengerek, óceánok halállománya rohamosan fogy, a halketrecekben tartott lazacok táplálékához szükséges haltáp csökken, ill. a tisztának tűnő vizekből fogott halakban egyre több nehézfém halmozódik fel. Az édesvízi haltermelés ellenben garanciát jelent az egészséges és nyomon követhető élelmiszer előállítására, ezért a halastavaknak a jövőben még nagyobb szerep fog jutni.

A legtöbb pályamunka – szám szerint öt – a Benka Gyula Evangélikus Általános Iskolából érkezett, akik valamennyi dobogós helyezést is elhozták.

– Animációs film keretében egy hal, név szerint Hal-Csilla életét mutattuk be, az ikrától a tányérra kerülésig. Arról is szóltunk, hogy a halfogyasztás miért egészséges, ill. a hal milyen tápanyagokat tartalmaz – részletezte örömmel a kisfilm tartalmát Máté Szabina, a győztes csapat tagja.

Az első három helyezett komoly pénzjutalomban részesült, emellett munkáik megtekinthetők a legnagyobb közösségi oldalon, a Youtube csatornán, továbbá láthatóak lesznek a gödöllői Nemzetközi Természetfilm Fesztiválon és a FEHOVÁ-n is.

Végeredmény – általános iskolai kategória

1. helyezett: Bánfi Anett, Máté Szabina, Szőke Zita, Zeitler Zsófia, Fabó Balázs (Benka Gyula Evangélikus Általános Iskola)

2. helyezett: Kiss Márton (Benka Gyula Evangélikus Általános Iskola)

3. helyezett: Sztyevák Attila, Galát Bence (Benka Gyula Evangélikus Általános Iskola)

Középiskolai kategória

1. helyezett: Brenner Ákos, Gubicskó Richárd, Kadelka Balázs (Jávorka Sándor Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium, Tata)

2. helyezett: Gojdár Ákos, Doda Zoltán (BSZC Széchenyi István Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Szakgimnáziuma és Kollégiuma)

3. Técsi Levente, Nyári Levente, Horváth Máté (Jávorka Sándor Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium, Tata)

Exit mobile version