Menu
in ,

Tél, szaunaszezon, irány a Szent Klára Gyógyfürdő!

Bár ma ismét tavaszias az idő, a hét második felére, ha csak hőmérsékletben is, de állítólag ismét visszatér a tél, amikor jól esik egy kis brűgölés, szaunázás. Ehhez minden adott a Szarvasi Szent Klára Gyógyfürdőben, ahol az elmúlt három évben több területén is végeztek komfortnövelő átalakításokat.

Gémes Tiborral, a gyógyfürdő igazgatójával beszélgettünk a legfrissebb fejlesztésekről.

– A nyári időszakokra készülve elsősorban a kert és napozóterasz szépítésére koncentráltunk. Egyéb időszakokban a belső részeket igyekeztünk fejleszteni, mint például az öltözők vagy a gyógymedence tér felújítása. A szaunarész kibővítését 2016 őszén sikerült elvégezni, és a téli szauna szezont már jelenlegi kialakítású szaunaszigettel indítottuk.

A szauna sziget kialakítása érdekében a rendelkezésre álló területet egy szomszédos helységgel nyitották össze, így sikerült a megmaradó két finn mellé egy infra szaunának és egy hidegvizes merülődézsának elegendő helyet találni. Az egész terület új csempe és padló burkolatot kapott, melyben két tusoló is helyet kapott

– Mindig izgalmas feladat a dizájn, a burkolatok színeinek kitalálása. A mozaik csempeberakásos burkolat megítélése összességében pozitív volt. Ezt veszi észre a vendég először. Meg kell jegyezni, hogy a helyszín mérete kialakítása behatárolta a lehetőségeket. A fürdőlátogatók wellnessigénye nagyobb szaunaszigetet is elbírna. A lényeges léptékű bővítésen dolgozunk.

A finn szaunafülkék közül az egyik tavaly kapott új fa burkolatot, de az igazi változást a fürdő megnyitása óta hiányzó merülő medence jelentette, ami hozzá tartozik a finn szauna kultúrához, az igazi szaunaélményhez. A mintegy egy köbméteres hideg vizes dézsa pótolja ezt a hiányt. A másik újdonságot az infraszauna jelentette, amit az eltérő hatás miatt más vendégkör részesít előnyben.

– Azt, hogy mennyire értékelik a vendégek a fejlesztést, jól mutatja, hogy 2017-ben minden hónapban emelkedett a szauna jegyet váltók arány a 2016-oshoz képest. Ez mintegy 20 százalékkal több szaunázót jelentett. Szerencsére ez a folyamat az idei évben is folytatódott.

A szaunaszigethez tatozó szolgáltatásokat az utóbbi hetekben egy új, ingyenes szolgáltatással bővítették. Aki szaunajegyet vált, egy szaunalepedőt kap a szaunahasználat idejére, amit az úszómestertől lehet elkérni, és neki is kell visszavinni. A lepedő használata ingyenes.

Exit mobile version