in , ,

Felkerült a világranglistára Szántosi Dávid

Szántosi Dávid
Szántosi Dávid

58 ország 450 válogatottja között versenyzett Szántosi Dávid a hétvégén. A csehországi Hodoninban rendezett utánpótlásversenyen a 11 éves szarvasi tehetség nála három-négy évvel idősebbekkel szállt ringbe, és sikerült a főtáblára jutnia.

– Elértük, hogy Dávidka 120 ponttal felkerüljön az ITTF (International Table Tennis Federation) világranglistájára. Számomra ez hihetetlen siker, álmomba sem gondoltam volna, hogy idáig eljutunk. Ez azt jelenti, hogy a szervezet a jövőben az általa szervezett világversenyeken is indítani fogja. Lesznek olasz, spanyol, román versenyek a közeljövőben, s ha ez nem ütközik magyar ranglista versenyekkel, a világszervezet Dávidkára is számít, hiszen Csehországban bizonyította, hogy ott a helye – számolt be a nem várt diadalmenetről Fest Attila edző.

Hozzátette, tanítványa január 1-jétől a magyar serdülő válogatott tagjaként játszik, ill. szinte valamennyi nemzetközi versenyről dobogós hellyel tér haza. Havonta egy hetet Budapesten, az Ormai László Asztalitenisz Csarnokban gyakorol, a magyar szövetségi kapitány és a serdülő válogatott edzőjének irányításával. A sportág berkein belül sokan egyetértenek azzal, hogy ő és a társa, az egy évvel fiatalabb Kizakisz Georgiosz lehetnek a jövő olimpiai reménységei, Dávid ráadásul egyelőre töretlenül menetel ezen az úton.

– Szerintem az elmúlt fél évben nagyon sokat fejlődtem, és ez meg is látszik az eredményeken. Heti hat edzésem van, napi négy órában. Eléggé megváltoztatta az életem a pingpong. Sokkal többet kell tanulnom, különösen most, hogy felsős lettem, mert új tantárgyak jöttek be. Eddig kitűnő tanuló voltam, most becsúszott egy négyes. Nem baj, remélem év végére ötös lesz belőle. Belülről is megváltoztam. Régen nem gondolkodtam el rajra, hogy miért csinálom. Most, ha ránézek valakire, aki nagyon jól játszik, az jut eszembe, hogy hamarosan én is így fogok – mondja a 11 esztendős fiatal tehetség.

Dávid nagycsoportos óvodás korában kezdett el foglalkozni a sportággal. Az első két évben amatőrként minden nemzetközi versenyt megnyert, ezt követően leigazolták. Fest Attila nem csak edzőként, hanem családtagként tekint tanítványára, aki mellett jóban-rosszban kitart. Ez utóbbira sajnos 2015-ben példa is akadt, amikor az ifjú sportoló sípcsonttörést szenvedett. Csak mankóval tudott közlekedni, és ülve edzeni, mestere azonban olyan szervákra tanította meg, amelyeknek köszönhetően sikerült a profikat is leköröznie. A „sportnagypapa” hiszi, minden helyzetben meg kell találni az új utakat, és sohasem szabad feladni.

– A nulláról kellett a pingpongot Szarvason felépíteni. Nem voltak sem asztalaink, sem ütőink, se pénzünk. Most már van termünk és felszerelésünk, de a pénzünk sajnos változatlanul kevés. Azt látjuk, hogy rengeteg a tehetséges gyerek, mégsem tudjuk leigazolni őket. Nem tudjuk ugyanis a benzint, a szállást és a nevezési díjakat fedezni, ezért ezek a gyerekek amatőr szinten megragadnak, holott vihetnék tovább a város hírnevét – sajnálkozik a jelenlegi financiális helyzet miatt.

Hangsúlyozta, nagyon hálás az önkormányzatnak a támogatásért, sajnos azonban a 250 ezer Ft-os terembérlet a bevételek nagy részét felemészti, és a fennmaradó rész nem elegendő a versenyeztetésre.

A tehetségígéretek között említette többek között Bencze Hunort, Sas Pétert, Steinmacher Tamást, Jónás Gábort, Nagy Bélát és Csernik Pálmát, akik taroltak a diákolimpián. Közülük Pálma négyszeres országos diákolimpiai bajnok, amire korábban még nem volt példa.

A szarvasi asztalitenisz megálmodója feleségével, Erzsikével 1979. november 20-a óta, vagyis 39 esztendeje fáradhatatlan dolgozik az utánpótlás neveléséért. Ez idő alatt közel ezer gyermek került ki a kezük alól, közülük 15-18 NB I-es lett, sokan pedig válogatottként állták meg a helyüket. Jelenleg 25-30 gyerek látogatja rendszeresen az edzéseket, a legkisebbek még óvodás korúak.

– Itt igazán akkor fejlődnének a gyerekek, ha minden asztalnál egy-egy felnőtt vagy egy-egy jó játékos játszana velük. Aki heti háromszor végigcsinálja az edzést a kicsik között, az tudja, hogy nagyon kemény, de én itt érzem jól magam. Itt fiatalodom. Ez a kis társaság az én pingpongos családom – mondja Fest Attila jobbkeze, Erzsike, aki a tömegsportért felelős.

Büszkén vallja, hogy tudásával a tehetséges gyerekeket el tudja juttatni a diákolimpiáig, utána pedig a legügyesebbek a férjénél és az egyesület elnökénél folytatják.

Dávid azok közé tartozik, aki már túlnőtte mestereit. Szemenyei Árpád elnök azt mondja, fél éve nem tudja legyőzni a 11 éves tálentumot, aki jól láthatóan egy percig sem torpan meg ezen az úton. Nagy álma, hogy egyszer kijusson az olimpiára, a világranglistán pedig ott legyen legjobb 100 között.

A hajdani tanyasi élet bemutatásával búcsúzott az előadás-sorozat

Túl az első bajnoki mérkőzéseken U10-es korongozóink