Kedden délután a Duna Művészegyüttes előadásában a Solus Christus – Egyedül Krisztus címmel nagyszabású táncszínházának részese lehetett az, aki beült a Cervinus Teátrum nézőterére.
Az előadás a „a reformáció értékeinek jelenvalóságáról szól” – ahogy a szinopszis írja. Arra világított rá, hogy a múlt a mai napig beépül életünkbe, mindennapjainkba. A táncszínházban láthattunk mesterien előadott táncokat, amit a Göncöl Zenekar kísért, de közreműködött a Szent Efrém Férfikar, vagyis a táncok között, alatt a férfikórus nagyon szép dalokat énekelt. A nagyszámú táncosok között táncolt Mikó Dávid, aki nemzetközileg elismert táncos és a szarvasi Palyov Attila is.
A jelenetek jeles napokat, az élet mindennapjait mutatta be: Virágvasárnap, Ima a teremtőhöz, Életképek – Istentisztelet, Harangjáték, Konfirmáció rituáléja, Zsoltár, Szerelmi páros, Menyegző – Utolsó vacsora, Passói péntek – Keresztre feszítés, Pokolraszállás, Feltámadás – Jézus és az asszonyok, Könyörögjünk keresztyének, Profán ünnep – Pünkösd és Keresztelés témakörét járta körül az együttes. Nagyon szép, emelkedett hangulatú előadást láttunk. Érdekes volt követni a hagyományok és a mai élet keverékét, amit nem csak táncban, de jelmezben is kifejeztek.
A koreográfusok: Furik Rita, Juhász Zsolt, Mihályi Gábor, koreográfus asszisztens: Bonifert Katalin. A zenét Dulai Zoltán, Bubnó Tamás és Kelemen László szerezte. A nem mindennapi jelmezeket Furik Rita tervezte. A fényterv – videó projekció: Lendvai Károly munkája volt. Produkciós vezető: Letenyei Gábor. Az előadást rendezte Juhász Zsolt.
A szinopszis elején egy Pilinszky János idézet olvasható: “A valódi érték (túl a publikációk zűrzavarán, a kommunikáció örök békéjében és csöndjében) terített asztal, amihez mindenki hivatalos, ahol mindenki jóllakhat, anélkül, hogy bárkit is megrövidítene. Isteni kontextusban: legtöbbször más, aki az értéket megéli, s megint más, aki esetleg megírja. Mit számít? Isten az, s egyedül ő az, aki ír: a történések szövetére, vagy a papírra.”
A tánc, a zene, a dalok, a megjelenített hagyományok, a nagyszerű előadás elvarázsolta a közönséget.
Galambos Edit
A fotókat Babák Zoltán készítette.