Menu
in , ,

Országos matekdöntőbe jutottak a benkások

Gauss gondolataival kezdődött a 29. alkalommal megrendezett Zrínyi Ilona matematikaverseny megyei eredményhirdetése Sarkadon.

„A matematika a tudományok királynője és a matematika királynője a számelmélet.”

Békés megyében 1030 általános iskolás vállalkozott a feladatok megoldására, közülük 17-en iskolánk színeiben. Az ünnepélyes eredményhirdetésen ötször hangzott el a Benka Gyula Evangélikus Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Óvoda intézménynév, s mi mind az ötször nagyon büszkék voltunk tanulóinkra.

Fürj Kinga a harmadik osztályosok mezőnyében 8. helyezést ért el.

Medvegy Zalán a negyedikesek kategóriájában a 11. helyen végzett.

Felsőseink matematikailag halmazt alkottak; a közös tulajdonságuk pedig nem volt más, mint egy-egy érem, melyek csak „anyagukban” különböztek.

Az ötödik osztályosok versenyében Müller Péter 2. helyezést ért el. Az ezüstérem mellé egy meghívót is kapott, nevezetesen az országos döntő egyik résztvevője lett.

A hatodik évfolyam harmadik helyezettje Szpisják Zsófia lett, így az ő nyakába került a bronzérem.

A hetedikesek kategóriájában a megye legjobbjaként Szpisják Bencét szólították. Nyakába az aranyérem, kezébe az országos döntő meghívója került.

Ebben a tanévben Bencének ez lesz a harmadik országos megmérettetése. Novemberben a Bolyai csapatverseny országos döntőjén csapattársaival a 10. helyen végzett. A Varga Tamás matematikaverseny megyei győzteseként februárban vett részt az országos fordulón, a Zrínyi döntőre pedig márciusban kerül sor, Kecskeméten.

A tudományok királynőjének „benkás alattvalói” nem hoztak szégyent uralkodójukra; koronájára újabb ékköveket varázsoltak, melyhez az udvartartás nevében ez úton is gratulálunk. Péternek és Bencének pedig sok sikert a hírös városban!

Molnár Istvánné igazgató / Benka Gyula Evangélikus Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Óvoda

Exit mobile version