Menu
in ,

Rajzokkal hívták fel a figyelmet a kerékpáros közlekedés szabályaira

Jubilált az Országos Baleset-megelőzési Bizottság rajzpályázata. Idén 25. alkalommal hirdette meg a „Biztonságos Közlekedés Gyerekszemmel” című rajzpályázatát, melynek fókuszában ezúttal a kerékpáros közlekedés állt. A versenyre óvodások és általános iskolások pályaműveit várták, akiket három kategóriában díjaztak.

– A pályázat célja, hogy felhívja a figyelmet a biztonságos közlekedésre, ezáltal minél kevesebb gyerekbaleset következzen be. Az a tapasztalatunk, hogy ez a korosztály nagyon szemléletesen tudja ábrázolni a különböző közlekedési szituációkat, szabályokat és az egyes szabálytalanságokat is – fogalmazza meg a témával kapcsolatban Csorbáné Dávid Ivett rendőr törzsőrmester.

Hozzátette, a rendőrség ebből a célból hívta életre az iskola rendőre, a Zebra Akadémia és a ZebraZsaru programokat, valamint rendszeresen tartanak prevenciós előadásokat az oktatási intézményekben. Tapasztalataik szerint a fiatalok egyre jobban tájékozottak a közlekedés alapszabályairól, sőt, nem egyszer az is előfordult, hogy ők hívták fel szüleik figyelmét a problémás helyzetekre. Meggyőződése szerint a hatékony neveléshez a szülő, oktatási intézmény és a rendőrség hármas egységnek kell együtt állnia, amelyek közül az első helyen mindenképp a család áll.

Csorbáné Dávid Ivett a szarvasi viszonyokról szólva rámutatott, a Szabadság úton elhelyezett közlekedési lámpák jelentősen hozzájárultak a közlekedési morál javulásához, ami a balesetek számának csökkenésében is megmutatkozott.

Idén a versenyre 22 tagintézményből összesen 381 pályamunka érkezett be, ami megfelel az előző évek átlagának. A zsűri valamennyi korcsoportban az első három legjobbnak ítélt alkotást díjazta, és több különdíj is gazdára talált.

– Én két arcot rajzoltam, akik körbefognak egy képet. Az arcokat különböző szimbólumokból és mintákból raktam ki. Középen egy autó van, aminek a tetején sakktáblaszerű mintákat lehet látni. A jármű egy kivilágítatlan biciklist világít meg. Arra szerettem volna felhívni a figyelmet, hogy sötétben mindig használjuk a lámpákat, mert különben balesetveszélyes közlekedni – árulja el a 3. helyezett Nagy Kata, aki alkotásának stílusosan a Sakk Matt címet adta.

A rajzok március 9-én 10 óráig voltak megtekinthetők a Cervinus Teátrum aulájában, majd a díjazott munkákat a megyei fordulóba továbbították. A rajzverseny záróakkordja a nyár során lebonyolításra kerülő országos forduló lesz ahol a fődíj nem kevesebb, mint egy Skoda rapid családi autó.

Díjazottak:

Óvodás korosztály: Laluska Szonja és Mészáros Zóra közös rajza (Szlovák Általános Iskola), Nógrádi Nándor (Szászorszép Óvoda), Majoros Fanni (Vásártéri Óvoda)

Alsós korosztály: Bagi Alíz (Benka Gyula Evangélikus Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola), Brusznyiczki Adél Anna (Gál Ferenc Főiskola Szarvasi Gyakorló Általános Iskola), Mezei Laura (Hunyadi János Katolikus Általános Iskola)

Felsős korosztály: Ujhelyi Lili (Ványai Ambrus Általános Iskola), Gerhát Olivér (Benka Gyula Evangélikus Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola), Nagy Kata (Benka Gyula Evangélikus Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola)

Exit mobile version