in , , ,

Ármány és szerelem Ferdinándja Timkó János

Timkó János
Timkó János

Timkó János a Valahol Európában című musical Hosszú szerepéért érkezett Szarvasra. Azóta a Szigorúan tilos! Gondájaként és számos felolvasóesten bizonyította, bármely alakban kiválóan helyt áll. Friedrich Schiller Ármány és szerelem című drámájában Ferdinánd Von Walter szerepében láthatja a közönség hamarosan.

– A múlt heti próbán nagyon bensőséges légkört érzékeltem, nagyon bizalmas viszonyokat. Ilyen erős hatású lesz az előadás?

– Igen, körülbelül. De az csak egy próba volt, tovább fejlődik még, a dalokkal pedig erőteljesebbé válik. Nagyon jók a dalok, szeretem őket.

– Milyen lesz Ferdinánd Timkó János alakításában?

– Más, mint első olvasatra tűnne. Már csak az én habitusomból kiindulva is más lesz. Picit keményebb, picit harciasabb Nem lesz az a „csak” romantikus figura. Ez egy nagy érzelmi hullámvasút.

– A végkifejletben azt szeretem Ferdinándban, hogy egyszerű és igaz az egész lénye. A hosszú körmondatok mind azt szolgálták, hogy elrejtse valódi érzelmeit. De a végén minden az, ami. Felvállalja magát és valódi érzések töltik el. Addig mindent „becsomagolt”, mindennek tompította az élét kulturáltan, neveltetésének megfelelően – a végén az igazi embert látjuk, összes esendőségével együtt és ez jó.

– Milyen az apa-fiú kapcsolat a drámában?

– Egy darabig hétköznapian jó apa-fiú kapcsolat van, felhőtlennek látszó. Hidegebb, arisztokratikusabb, távolságtartóbb, de jó, egészen addig, ameddig az apa nem akarja irányítani az életét. Ez odáig fajul, hogy Ferdinánd válaszképp képes lenne elárulni az apját… Valahol az apának is igaza van a maga szempontjából – őt a hatalom érdekli.

Akkor jó egy szerep, ha azonosulni tudok vele és Ferdinánd szerepe ilyen.

– Te hiszel benne, hogy az apa megváltozik, amikor látja Ferdinánd kétségbeesését?

– Eredetileg nem, de Péter (Nádházy Péter – az apa) ennél színesebben gondolkodik, neki nem feltétlenül éri meg apaként, teljesen elveszíteni a fiát.

– A Lady?

– Az egy másik viszony. Ferdinánd szerelmes Lujzába, ezért, bár fizikailag akár vonzódhatna is a Ladyhez, érzelmileg nem tud kötődni és itt kezdődik közöttük a feszültség…

– Lujza?

–  Ez a SZERELEM! Minél nagyobb egy érzelem, annál könnyebb megtéveszteni az embert. Annál erősebb a féltékenység is. Ha nagyon reálisan nézzük, Lujza és Ferdinánd kapcsolata talán nem is működhetne. Egy polgárlány és az arisztokrata fiú kapcsolata abban a korban nem jöhet létre. Ideig-óráig működne csak. Másrészt minél nagyobb a szerelem, annál nagyobb a féltékenység. Nekik valódi szerelem terén nincs tapasztalatuk, így annál letaglózóbb a zöldszemű szörny – a féltékenység.

– Kevesebb, mint egy hét múlva bemutató, hogy álltok?

– Jól. Ahogy ilyenkor állni kell. Ma lesz az első nagyszínpadi próbánk, érdemi választ csak utána lehet adni. A próbateremben nagyon jól álltunk.

– Szerinted hogyan fogadja majd a közönség?

– Én azt szeretném, ha megfogná az embereket, ezért dolgoztunk. A drámatanárom azt mondta: jó színdarab az, amikor a néző bejön a színházba, és más lelki állapotban megy ki, mint ahogyan jött. Az kell, hogy változzon, történjen valami a néző lelkében. Remélem – hiszem, hogy így lesz!

– Én is úgy gondolom, hogy így lesz! János köszönöm a beszélgetést, jó próbát, sok sikert kívánok az előadáshoz!

Fotó: Baksi

Újrahasznosítás mesterfokon: A kupakpillangótól a palacktündérig

Lakható marad-e a Föld?