Menu
in , , ,

A döntetlennel a csabacsűdiek jutottak tovább

Fábry Attila (zöldben) és Endrefalvi Erik

Fábry Attila (zöldben) és Endrefalvi Erik

A Békés Megyei Kupa 2. fordulójában a Szarvasi FC ificsapatával érkezett a csabacsűdi szomszédokhoz. A első félidei hajtás mindkét fél részéről meddő maradt egészen a 42. percig, amikor egy keresztbeérkező beadást Bákai Benjámin ívelt a kiérkező Wéber Csaba felett a felső lécre. A visszaérkező labdát már Varga István továbbította fejjel a hálóba (0–1).

A válasz a második félidő elején érkezett. Egy, a védők mögé ívelt labdát Endrefalvi Erik emelt át Fábry Attilán (1-1). A döntetlen jó volt a hazaiaknak, így Kasik Márk vezényletével kipróbáltak egy előre begyakorolt figurát, de ez még kicsi finomításra szorul majd. Pár percre rá Kasik szögletéből Nyemcsok Mihály bólintott kapura, de Fábry kapus jó helyen állt.

A második hazai gólt Sándor János nevéhez jegyezhette be Bakos József játékvezető. Janika jó húsz méterről lőtt laposan kapura. Fábry Attila, még bele tudott érni, de csak a belső kapufára tudta tolni a labdába, ami onnan a hálóba gurult (2-1).

A hazaiak a továbbjutásuk tudatában egyre jobban merték játszani a saját játékukat. A félidő vége felé Sándor János jól vette észre, hogy a szarvasi védősor lestaktikáját nem vette meg a játékvezetés és kilépett két ácsorgó védő közül, de túl gyors volt a labdához képest, és a felocsúdó hátvédek labdaszelídítés közben beérték.

A Szarvasnak nég sikerült döntetlenre hozni a mérkőzést. Viszkok Dániel vezette a labdát, mikor olyan 25 méterről kapura küldte. A távolról eleresztett lövés meglepte Wéber kapust, aki még beleérni bele tudott ugyan, de hárítani már nem, ezzel kialakult a 2-2-es végeredmény is.

Csabacsűdi GyLSE: Wéber Csaba – András Attila Xavér, Nyemcsok Mihály, Sovány Pál, Hraskó Tibor (70’ Pribelszki Attila) – Bertók Gergő (80’ Mochnács Tamás), Kasik Márk, Endrefalvi Erik, Sándor János – Viszkok Gábor (64’ Gilik Attila), Bobvos Richárd (33’ Kiss Gábor)
Edző: Sonkoly Lajos

Szarvasi FC: Fábry Attila – Csasztvan Lénárd (54’ Borbély Dávid), Styecz Dániel, Szebegyinszki Robin, Uhljar Gergő – Pásztor Máté (62’ Mrsán Zoltán Máriusz), Bákai Benjámin (75’ Gyurik Dániel), Varga István, Domján Balázs, Viszkok Dániel, Szappanos Ármin (83’ Rohony Márk)
Edző: Závoda Gábor

Edzői értékelések:

A felnőtt csapatban történt sérülések miatt Rétes Pál kérésére Závoda Gábor érkezett az ifikkel Csabacsűdre a Szarvasi FC szerda délután. Az ifjúságiak edzője örült is az alkalomnak, mert mint mondta, a tavaszi idényben az időjárás miatt csak egy mérkőzést sikerült játszani. Ennek ellenére a felkészülés nem sikerült rosszul, árulta el a szarvasi kapitány. Az edzéseken való részvétel nagyon jó volt, de az időjárás után végig teremben voltak, hiányzott a kinti, nagypályás játék.

– Azt tudtam, hogy felvesszük a versenyt a csabacsűdi felnőtt csapattal. Ez így is lett. Gratulálok a fiúknak, le a kalappal előttük. Olyan jó volt a hozzáállás és a játék is, hogy jóként nem szeretnék kiemelni senkit a csapatból – nyilatkozta a mérkőzés végén Závoda Gábor.

Mivel a hétvégén úgy alakultak az eredmények, hogy sikerült bejutni a felsőházba, így tíz kemény mérkőzés vár a csabacsűdiekre, ezért hét közben nem nagyon hiányzik egy plusz szereplés, mert nincsenek ráállva a szerda-szombati mérkőzésekre.

– Mindezt az első évünkben, amikor a rutinszerzést tűztük ki célul, túlteljesítette a csapat az elvárásokat, de egy nagyszerű dolgot vittünk véghez, hogy felkerültünk a felsőházba – jelentette ki Sonkoly Lajos.

Örömét fejezte ki, hogy Szarvassal játszhattak tétmérkőzésen, bár csalódottságát fejezte ki, hogy az ifivel érkeztek a vendégek, ugyanis számára az adta volna az esemény pikantériáját, hogy az első mérkőzését játszhatta volna Rétes Pál ellen, aki legtovább volt az edzője, de így nem sikerült bemutatkoznia ellene tétmeccsen.

– Nehezen pörögtünk fel. Próbáltam motiválni a fiúkat, mert ilyenkor tudat alatt benne van az emberben, hogy egy korosztállyal fiatalabbak ellen játszanak, és nehezebben lép az ember pályára, és ez érezhető is volt a játékunkon.

Csalódott is volt az első félidőben, amire Varga István 42. percben szerzett gólja adott okot.

– A félidőben sikerült felráznom a srácokat. Meg is fordítottuk a mérkőzést. Nagyon ötletes támadásvezetéseink voltak, még hogyha gólokat nem is tudtunk elérni, mert a befejezés hiányzott – mutatott a fejlődés távlataira a csabacsűdi edző.

A döntetlen az alacsonyabb szintű bajnokságban való szereplés miatt a Csabacsűdi GyLSE-nek kedvezett, így ők jutottak a Békés Megyei Kupa következő fordulójába.

– Izgatottak vagyunk a sorsolással kapcsolatban. Tudjuk, hogy a következő ellenfelünk ellen ez a játék kevés lesz, ott többet kell mutatnunk, de szeretnénk onnan is tovább menni. Teher nincs a csapaton, mivel a célunkat teljesítettük, bekerültünk a felsőházba. Természetesen ott is szeretnénk helyt állni, nem szeretnénk a hatodikként végezni – fejezte be Luigi.

Exit mobile version