Menu
in , , ,

Visszalépésre szólította fel az ellenzéki jelölteket Samu Tamás Gergő

Samu Tamás Gergő

Samu Tamás Gergő

A választás előtt utoljára kért szót Samu Tamás Gergő. A helyszín ezúttal Békésszentandrás volt, ahol a Fő utcán elhelyezett óriásplakátja elé várta a sajtó képviselőit. A Jobbik országgyűlési képviselőjelöltje elöljáróban leszögezte, az elmúlt hetek kampányeseményei megerősítették azt a vélekedését, hogy az emberek változást akarnak. A magyaroknak elegük lett a hatalmi önkényből, a korrupcióból és a gyűlöletpolitikából, és felismerték azt is, hogy négyévente egyszer van lehetőségük változtatni a sorsukon.

Arra kért mindenkit, hogy menjenek el április 8-án szavazni, hiszen a magas részvételi arány elősegíti a kormányváltást. Követendő példaként említette Hódmezővásárhely példáját, ahol győzött a népakarat. Örömét fejezte ki azzal kapcsolatban is, hogy maga mögött tudhatja dr. Márki-Zay Péter támogatását, hiszen ő volt az, akinek először sikerült a Fidesz egyik fellegvárában győzelmet aratnia, s függetlenként megnyernie az időközi polgármesteri választást.

– A kormányváltás esetében szükség van arra, hogy mindenki a legerősebb ellenzéki jelöltet támogassa, ezért felszólítom a DK, az LMP, az MSZP és a Momentum jelöltjeit, hogy lépjenek vissza. Ne vállalják azt a felelősséget, hogy esetleg ők tartják hatalomban Dankó Bélát, aki Orbán Viktorral teszi ugyanezt. Nem kevesebbről van most szó, mint arról, hogy az egyéni választókerületi képviselőkön keresztül ki kormányozza az elkövetkező négy évben az országot – mutatott rá a vasárnapi voksolás tétjére.

Emlékeztetett, minden felmérés azt bizonyítja, hogy a legerősebb ellenzéki jelöltre adott szavazat biztosítja a kormányváltást, amit Békés megye 2. sz. választókörzetében szerinte az ő személye garantál.

Hozzátette, amennyiben a fent említett jelöltek nem hajlandóak visszalépni, a választópolgároknak kell felelősen gondolkodniuk, s a választás jelentőségére való tekintettel őt támogatniuk. Ezzel a döntésükkel megállítanák az Orbán-kormány ámokfutását, és új korszakot nyitnának a magyar történelemben.

Kérdésre válaszolva elmondta, a választókerület jelöltjeivel mindeddig nem történt szorosabb egyeztetés. Telefonon ugyan valamennyi érintett felet megkereste, de egyelőre pozitív választ nem kapott. Nem elegendő szavazat – és a szavazati arányok – függvényében azonban őket teszi felelőssé azért, hogy nem sikerült fordulatot elérni, ezért még egyszer nyomatékosan arra kéri őket, hogy ne pártpolitikai érdekek alapján cselekedjenek, hanem az ország és az emberek jövőjét szem előtt tartva.

Prognózisa szerint a két legerősebb párt a Fidesz és a Jobbik, április 8-án csupán a sorrend fog eldőlni.

Exit mobile version