in , ,

Döntőben a GFF Gyakorló angolos csapatai

A hét elején lezajlottak a Mesélj Európa! 2018 angol színjátszó verseny elődöntői, ahol a Gál Ferenc Főiskola Szarvasi Gyakorló Általános Iskolája 4 csapattal is képviseltette magát.

2018. április 23-án Békéscsabán, április 24-én Kecskeméten mutatták be angol nyelvű előadásaikat a csapatok. A zsűri előtt – melyet színművészek, az Európai Bizottság, valamint a Europe Direct munkatársai, illetve az Oxford University Press kollégái alkottak –  összesen 100 általános iskolás gyerek, 20 előadása elevenedett meg.

Gyönyörű, kézzel készített jelmezek, hátterek, színvonalas produkciók, helyes és választékos angol nyelvhasználat jellemezte az elődöntő mind két napját.

Intézményünk mind a négy csapata remek teljesítményt nyújtott az erős mezőnyben és 3 Gyakorlós csapat is ott lehet a 2018. május 28-án Kecskeméten megrendezésre kerülő döntőben, ahol kategóriánként 6-6 csapat méri össze tudását.

A döntőbe jutott csapatok:

5-6. évfolyam:

Wanderers csapat: Bíró Csenge, Magyar Levente, Nieddu Roberto, Pusztai Liza, Solymosi Armand /5. osztály/

Explorers csapat: Groditzki Anna, Lajtos Dániel, Makai Dóra, Mucha Mercédesz, Simonfi József /5. osztály/

7-8. évfolyam:

Master Minds csapat: Bogdán Barnabás, Korbely Patrik, Pusztai Botond, Sechna Dorina, Szécsi Lola /7. osztály/

A sikeres szereplés mögött igazi csapatmunka van, köszönet érte mindenkinek, aki segítette a felkészülésünket!

Felkészítő tanár: Tolnai Tímea angol szakos tanár

Sz.Zs.

Országos szavalóverseny első helyezettje Bondor Boglárka

Hatszázkilométeres futással népszerűsíti a mozgást Tóth László