in ,

A baráti kör ragulevese és pörköltje volt idén a befutó Csabacsűdön

A csabacsűdiek május elsején a vásári portékák helyett a maguk készítette bográcsos ételekre esküsznek. Kilenc évvel ezelőtt a helyi evangélikus egyházközség úgy gondolta, a hasukon keresztül szólítja meg a lakosságot, és egy kötetlen, tét nélküli főzőversenyt indítottak útjára. A helyszínt stílszerűen a templomtól alig néhány méterre, a templomkertben jelölték ki, ahol a felállított sátrak és bográcsok azóta is minden évben piknikhangulatot teremtenek.

Az idei főzőverseny az előzőeknél valamivel csendesebbnek bizonyult. A megszokott 8-10 csapat helyett ezúttal csak négy közösség rugaszkodott neki a magyaros ételek elkészítésének, igaz, ők valamennyien egy népes tábort láttak vendégül. A legnagyobb létszámot a Csabacsűdiek Baráti Köre Hagyományőrző Egyesület és a Csabacsűdi Szlovák Önkormányzat tagjai tették ki, akik ennek megfelelő adagokban is gondolkoztak.

– 15 kg krumplit pucoltunk meg, amihez közel 5 kg lisztet tettünk hozzá – számolja össze gyorsan a méretes adag hozzávalóit Tóth Mihály, a békéscsabai Jaminai Szlovák Klub elnöke. – Hagyományos, szlovák haluskát készítünk, ahogyan az a Szepességben szokás volt. Az ott élők nagyon szegények volt. Krumplijuk volt bőven, a brindza pedig ott lágyabb, kellemesebb ízű volt, mint az általuk ismert juhtúró. Megengedett volt az is, hogy a végén sült szalonnával meglocsolják az ételt, ugyanúgy, mint mondjuk egy salátalevest.

A Csabacsűdi Szlovák Önkormányzat tagjai kék köténybe bújva figyeltek, és próbálták ellesni a gyakorlott kézmozdulatokat. Megszerzett tudásukat június 22-24-e között egy szlovákiai haluskakészítő versenyen is kamatoztatni szeretnék, ahol a pontos összetevők mellett a mennyiség is komoly pontokat ér. A nevezők ugyanis kereken három kg-ot készítenek, amit a helyszínen el is kell fogyasztaniuk.

Az evangélikus egyházközség Simon István gondnokra bízta a fakanál forgatását, aki ezúttal a kapros-túrós nokedlivel gazdagított halpaprikásra szavazott. Láng Pál evangélikus lelkész idén a kóstolásból vette ki a részét, a zsűri többi tagjával körbejárva a bográcsokat mondott ítéletet az elkészült finomságokról.

– Ez a nap tekinthető az egész éves főzőversenyek előkészületének, főpróbájának is. Ez követi a falunap, ősszel pedig a kukoricanap, amelyekre már sikerül kellő gyakorlatot szerezniük a csapatoknak – mondja mosolyogva. – Bár idén kevesebben jöttek el, azt látom, hogy a falu lakossága nagyon összetartó, és szeretnek itt élni. Tudtommal az eladó házak is gyorsan elkelnek, ezért abban bízom, hogy idővel a lakosság is növekedésnek indul.

Molnár József polgármester is végiglátogatta a sátrakat, és mindenkit régi, jó ismerősként üdvözölt. Mint mondta, örvendes, hogy az egyház évről évre közösségépítő szerepet is vállal, ami mára hagyományos programként jelenik meg a település életében.

A beszélgetések közepette természetesen többen felidézték az egykori majálisokat is. A nagyközség vezetője még jól emlékszik azokra az időkre, amikor transzparensekkel vonultak végig a főutcán, de olyan szülő is akadt, akiben az osztályok által készített májusfák versenye maradt meg a leginkább.

A főzésről idén senki sem távozott üres kézzel. Ez első helyen a baráti kör csapata végzett, aki tárkonyos ragulevessel és marhapörköltek kínálták meg a vendégeket, szorosan utánuk pedig a Csabacsűdi Szlovák Önkormányzat és a helyi egyházközség lépdelt. A nagycsaládosok főztjét, a slambucot a zsűri különdíjjal honorálta.

Területi szavalóversenyen jártak a csabacsűdi trefortosok

Podani Milán egyre közelebb a DIVÍZIÓ 1 dobogójához