in , ,

Indul a szezon, indulnak a garantált evezőstúrák is

– A turisták egyre kényelmesebbek. Kész megoldásokat szeretnének kapni – állapította meg prózaian Frankó Pál. – Ha megmondjuk nekik, hol lehet kenut bérelni, az nem biztos, hogy elegendő. Ellenben ha egy túralehetőséget kínálunk számukra kijelölt útvonallal, megfelelő eszközökkel és túravezetővel, az sokkal vonzóbb – egészíti ki eddigi tapasztalataikat a Békés Megye Falusi Turizmusáért Egyesület titkára. Részben ezzel indokolja azt az új kezdeményezésüket is, hogy a Körös-Maros Nemzeti Parkkal közösen az idei szezonra két új garantált programmal is készültek: szerdánként kerékpár és evezős túrára invitálják az érdeklődőket.

Az előbbinek már néhány héttel ezelőtt megtartották a főpróbáját, az utóbbira egy kicsit várni kellett. A kedvezőtlen időjárás miatt az eredetileg meghirdetetthez képest egy hetet csúszott, de május 23-án végül lehetősége nyílt mindenkinek a Holt-Körösön evezni.

Tóth Tamás, a Körös-Maros Nemzeti Park természetvédelmi területfelügyelője elmondta, tulajdonképpen bejárásnak is tekinthető az első evezőstúra, amelyhez minden felszerelésük adott. Ilyen jellegű programokat már az előző években ajánlottak a vendégeiknek, akinek az igényeihez minden esetben alkalmazkodtak. Fiatalok, idősek és kisgyermekes családok egyaránt bekapcsolódhatnak a túrába, és edzettségtől, érdeklődéstől függően hosszabb-rövidebb utakat járhatnak be a vízen. A legkisebbek biztonságát mentőmellénnyel garantálják.

– Szoktam mondani, ez nem tortúra, hanem egy kellemes kenutúra, amit szakvezetéssel és szakvezetés nélkül is igénybe lehet venni. Akik úgy gondolják, hogy nem túl jártasak a vízen, azoknak érdemes szakvezetést kérniük, így megtanulják a legfontosabb szabályokat. Ráadásul számtalan információval is tud szolgálni a kísérő az érintett terület állat-és növényvilágáról, valamint a város építészeti értékeiről – avat be a részletekbe a készülődés közepette.

Kifejtette, két útvonalat is ki lehet próbálni. Az egyik – a hosszabbik – a folyás irányába halad, és egészen a Bika-zugig vezet. Ott a csoport megpihenhet, és felfedezheti a táj természeti szépségeit. A másik tervezett útvonal a város felé tart, melynek során főként kultúrtörténeti értékek kerülnek előtérbe. A fordulót itt a történelmi országközépet jelző emlékműnél jelölték ki, ahol rövid ideig el is időznek.

A „próbacsoport” között akadtak szarvaiak, békésszentandrásiak, békécsabaiak és Hévízről érkezők is. Frankó Pál szerint ez a tény is azt erősíti, hogy a szezon már elkezdődött. A statisztika jól tükrözi az ágazat helyzetét: a tavalyi évben a térségben 142 ezer vendégéjszakát regisztráltak. Ebből 44 ezret békésszentandrási, 34 ezret a kisebb szarvasi nyaralóházakban töltöttek a vendégek, ami azt bizonyítja, hogy ezek a szálláshelyek a legkeresettebbek. Az ezekre vonatkozó tartózkodási idő is magas: az országos 3,5 napos átlag közel kétszerese, 6-7 nap. A panziók, hotelek ellenben csak az országos 2,5 napos átlag felét tudják produkálni, ami szerinte elgondolkodtató.

– A mi kollégáink azok elsősorban vendégház tulajdonosok. Azt szeretnénk, hogy a náluk lévő vendégek akár egy hetet ilyen szervezett túrákkal el tudjanak tölteni. Ez nem csak a mi privilégiumunk. Biztatunk másokat is arra, hogy gondolkozzanak városnéző vagy bármilyen tematikus túrákon, hogy nyáron a Körös-szög az egy élményekkel teli terület legyen – hívta fel zárásként a figyelmet a kiaknázatlan lehetőségekre.

A kirándulások egyébként átlagosan három órát vesznek igénybe, s minden szerdán, 14 órakor indulnak a Körös-Maros Nemzeti Parkból.

Emléktáblát avattak Lászlóffy István tiszteletére

Várjuk a következőt!