in , , ,

Gábor Anita és Nagy Robi szerelmes hangulatot hozott a víz fölé

Július 5-én a második előadásra –, a Kedvenceink a víz fölött-re – is megtelt a nézőtér, amelyben Gábor Anita és Nagy Róbert „Kicsi gyere velem…” című estjükkel várták a közönséget.

A Jókai Színház művészei Cserháti Zsuzsa és Máté Péter dalaikból válogattak, a zenei alapot Rázga Áron készítette számukra. A közvetlen, jó hangulat már az elején kialakult, és ez végig tartott is. A két művész elvarázsolta a közönséget a régmúlt dalaival.

Gábor Anita elénekelte a Szerdán tavasz lesz, az Árva fiú, a Hamu és gyémánt, az Elfelejtett dal, a Holnap, és a Kicsi gyere velem… című dalokat.

Nagy Róbert Máté Péter szerzeményei közül az Ott állsz, az út végén, a Most élsz!, majd, Ez majdnem szerelem volt…, az Elmegyek, az Egyszer véget ér…, a Kell, hogy várj című dalokat hozta Szarvasra, ez utóbbi nem Máté Péter szerzemény, de a művész énekelte a dalt, így helye volt az összeállításban.

Közösen az Akad, amit… című dalt adták elő. A dalokból látszik, hogy technikailag nehezen énekelhetőek – hiszen Cserháti Zsuzsa és Máté Péter is nagy hangterjedelemben tudott énekelni –, a két fiatal művésznek nem volt könnyű dolga, ám simán vették az akadályt, megoldották a feladatot. A közönség velük énekelt, élvezték a dalokat az előadókkal együtt. Gábor Anita és Nagy Róbert évek óta a szarvasi közönség kedvencei, nem volt ez másképpen csütörtök este sem.

Galambos Edit

A fotókat Babák Zoltán készítette.

Gyermek néptáncosok a színpadon

Célkeresztben a humán szolgáltatások fejlesztése