in ,

Már látogatható a múzeum ideiglenes kiállítása

Kicsinyített formában, de valamennyi korszakot átölel az a néprajzi, régészeti kiállítás, amely a múzeum felújításának ideje alatt a látogatói igényeket igyekszik kielégíteni. A tárlatot a Bem utca 26. szám alatt rendezték be, az egykori molnárház épületében. A két helyiség jóvoltából az érdeklődők megismerhetik a település és környékének több ezer éves múltját, betekintést nyerhetnek a pásztorok mindennapjaiba és egy XIX-XX. századi konyhába is.

– Amikor a Vajda Péter utcai épületben elkezdtük a tárgyakat összegyűjteni, próbáltam közülük azokat kiválasztani, amelyek jellemzőek az adott korszakra. Mivel a kiállítás az újkőkortól egészen a török korig ível, nem volt könnyű, de azt tapasztaltam, hogy diavetítéssel egybekötve egy-egy emblematikus tárgy is elegendő a szemléltetéshez. Sajnos nem minden múzeumpedagógiai órát tudunk itt megtartani, mivel a nyolc helyiséget kellett kettőbe lekicsinyítenünk, de így is bőven akad választék, és az egyéni igényeknek is igyekszünk megfelelni – eleveníti fel az előzményeket Horváth Mariann múzeumpedagógus.

A kiállításon a háromszögfejű idol és a VIII. századból származó rovásírásos tűtartó is megtekinthető, ill. a gyerekek több – a berendezési tárgyakhoz kapcsolódó – játékos feladatot próbálhatnak ki.

Bár a végleges berendezkedés több hónapot vett igénybe, az intézmény munkatársai már májustól fogadtak csoportokat. A hely szűkét leleményességgel és az udvar adta lehetőséggel kombinálták, párhuzamos elfoglaltságot kínálva általános iskolás osztályoknak, táborozóknak. A minimúzeum hétfőtől péntekig 10-16 óra között várja az érdeklődőket.

– Minden fórumot megragadunk, hogy hírt adjunk a változásokról és a nyitva tartási időkről, és azt vesszük észre, hogy lassan a látogatók is kezdik megszokni. Átmenetileg több helyszínen vagyunk, ami talán abból a szempontból szerencsés, hogy a vendégek megismerik a Ruzicskay Alkotóházat és a szárazmalmot is, és azok is jobban bekerülnek a köztudatba – vélekedik Roszik Zoltán múzeumigazgató.

A szárazmalom felújításával kapcsolatosan tájékoztatott, a munkálatok a vége felé tartanak. A tervek szerint az ipari műemlék augusztus közepétől újra látogatható lesz, Szent István napján pedig egy bemutatóőrléssel egybekötött átadó ünnepséggel szeretnék felhívni a figyelmet a megújult épületre.

A Ruzsicskay Alkotóházat illetően bíznak egy elbírálás alatt lévő pályázatuk pozitív megítélésben. A forrásból az épület korszerűsítése és a tetőszerkezet javítása valósulna meg, amelyet követően az állandó kiállításuk is méltóbb környezetbe kerülne.

A legnagyobb projektre, a Tessedik Sámuel Múzeum fejlesztésére vonatkozóan úgy fogalmazott, a kivitelezés egyelőre ütemezés szerint halad, s előreláthatólag november végére elkészül. A tárlatok kialakítására és a múzeum berendezésére a téli hónapokat szánják, vagyis reményeik szerint az interaktív, látogatóbarát intézmény tavasszal nyitja meg kapuit a nagyközönség előtt.

Gulyás Attila és Csonka Dóra

Kedvenceink Csonka Dóra és Gulyás Attila

Darab, a darabban