in ,

A Sport-és Vitamin Napon is tarolt Szucsán György töltött paprikája

Az örkényi Friday band hangolta jókedvre a kilátogatókat augusztus 11-én, a XII. Sport-és Vitamin Nap nyitányaként. Hétvégén az időjárás is néhány fokkal engedett a hetek óta tartó kánikulából, és a szabadba csábította a kikapcsolódni vágyókat. Természetesen a sportolók függetlenítették magukat hőmérséklettől, és teljes erőbedobással vetették bele magukat a táborzáró focikupába. Ezzel párhuzamosan a Bencsik Mihály Sporttelep hátsó szegletében az erős emberek versenye zajlott, ahol idén nyolcan mérték össze képességeiket.

– A versenyzőink zöme vidéki, de egy helyi induló is nevezett. Lengyel László 80 kg-mal a legkönnyebb volt a mezőnyben, s bár derekasan helyt áll, végül fel kellett adnia a küzdelmet. A rendezvényre klasszikus versenyszámokat hoztunk. Ilyen volt a gumiborogatás, a lengősúly cipelés vagy a vegyes pakoló szám, ahol komoly súlyokkal kellett dolgozniuk az erős embereknek. Sajnálom, hogy csak kevesen követték figyelemmel a versenyt, mert nagyon izgalmas volt – mondta el Losonczi Imre főszervező, aki másfél év alatt ugyancsak számos dobogós helyezést begyűjtött már.

A szellemi sportok kedvelői vitéz Sinka Brigittával sakkozhattak, aki újabb rekord küszöbén áll. Precíz számításai szerint mindössze 71 parti választja el a bűvös tizenötezertől, aminek a felét a rendezvényen szerette volna lebonyolítani.

– Megígértem a szülőfalumnak, hogy a tizenötezrediket itt játszom le. Az előbb kérdeztem a polgármester úrtól, hogy tényleg vállalják-e a lebonyolítást, és ő igent mondott. Reményeim szerint tehát hamarosan visszatérek – árulta el Bici néni, abban bízva, hogy harmadik nekifutásra végre azt is sikerül elérnie, hogy korábbi elképesztő teljesítménye bekerüljön a Guinness Rekordok Könyvébe.

Sinka Imre polgármester a célokkal kapcsolatosan megfogalmazta, fontos, hogy elérhető programokat szervezzenek a lakosságnak. Azt látja ugyanis, hogy gyakran több ezer forintos napi belépőket kell kifizetni egy-egy fesztiválon, amit csak kevesen engedhetnek meg maguknak. Azt szeretnék, hogy minél szélesebb társadalmi réteget szórakoztassanak a lehető legátfogóbb spektrumban. Ezek között helye van a komoly zenének, a mulatósnak, az ifjúsági együttesnek, a népzenének és a heavy metálnak is.

A hagyományos főzőversenyre ezúttal 13 csapat nevezett. Többségük klasszikus magyaros fogásokkal örvendeztette meg a zsűrit, néhányan azonban kifejezetten egészséges falatokat tálaltak. A Mozgáskorlátozottak Szarvasi Egyesületének békésszentandrási csoportja egy látványkonyhát is a sátor elé varázsolt, ahol többek között dinnyemalac, banándelfinek és cukkiniből készült bálnák hozták meg a kedvet a kóstoláshoz. Ráadásul székely káposztájuk egészen a második helyig repítette őket, bőrös malacuk tarhonyás körettel pedig különdíjat érdemelt ki.

A pálmát ezúttal is Szucsán György afrikai harcsával töltött paprikája vitte el, amit ezúttal a Békéssy János Helytörténeti Egyesület sátrában készített el.

– 1962 óta foglalkozok hallal, sokféleképp megpróbáltam elkészíteni. Az afrikai harcsának kiváló a húsa, és helyettesíthető vele majdnem minden disznóétel. Szerintem a magyar embernek kötelessége, hogy a hazai ízeket belecsempéssze az ételekbe, ezzel az aprócska trükkel pedig az ifjúsághoz is közelebb lehet hozni a halat – vallja a legyőzhetetlen szakács.

Mellette a Nyugdíjas Egyesület is felállhatott a képzeletbeli dobogó harmadik fokára, akik palóc levest készítettek. Különdíjat kapott továbbá a nemzetek csapata körömmel gazdagított zúzapörköltjéért, ill. Gunda János, aki a lecsójával aratta le a babérokat.

A nap második felében fellépett a F.U.F. – felbontás után felrázandó ifjúsági zenekar -, a Vértessy Tánc-Sport Egyesület és a Szentandrási Dalkör is. A közönség meghallgathatta a csángó tábor résztvevőinek műsorát, a mulatós zene kedvelőit pedig Matyi és a Hegedűs szórakoztatta. A koraesti órákban a Feláldozhatók léptek színpadra, sztárvendégeként pedig az Omen zenekar várta a keményebb műfaj rajongóit. A XII. Sport-és Vitaminnap tűzijátékkal és a Körös Party Band koncertjével ért véget.

“Szerep!… Álom”

A nagy érdeklődésre való tekintettel kéthetesre bővült Rómer Ilona alkotótábora