Connect with us

Sport

Okos Ákos úszta leggyorsabban a kétezret a Szent István-napi távúszáson

Okos Ákos
Okos Ákos

Harminc éve rendezték meg először a nemzeti ünnep tiszteletére a Szent István-napi távúszó versenyt. A három évtized alatt egyszer nem sikerült megrendezni, így ez most a 29. verseny volt.

A 29 nem lesz a szerencseszáma a szarvasi szervezőknek. Az idén újítottak. A módszer jó lett volna, ugyanis így elkerülhetővé vált az a tömegjelenet, ami mindig is jellemezte a rajtot. Karszalagos vonalkódos csippantással indultak, és beérkezéskor ugyanennek a leolvasásával rögzítették az egyéni eredményeket, ami pillanatok alatt kidobta volna a végső sorrendeket. Pontosabban rögzítették volna, ha nem szól bele a technika ördöge, ami természetesen áramfüggő. Egy áramszünet ugyanis lehetetlenné tette minden beérkező regisztrálását, így nem tudtak eredményt hirdetni a szervezők. Ezt mindenkinek egy ajándékpólóval igyekeztek kompenzálni a kellemetlenséget.

Egy valami volt biztos, hogy a távot Okos Ákos, a BVSC versenyzője úszta le leggyorsabban. A most 21 éves versenyző kezdett el úszni 15 évvel ezelőtt. 2003 óta versenyúszó. 2014-ben került fel Budapestre, azóta a BVSC-ben sportol. Két éve a Testnevelési Egyetemen tanul, fő száma a kétszáz mell, és ebben szeretne kijutni a 2020-as tokiói olimpiára. Erre egy héten tíz edzéssel készül, reggelente két és fél óra, délutánonként még kétórányi úszással. Ez napi 5-6 órát elvesz az életéből. A 200 melltől azért elég messze áll az, hogy a 2000 métert gyorsban tolta le.

– Ez egy alapállóképességi feladat. Szeptembertől úgyis a gyors és a vegyes lesz programon, mert azzal jön leghamarabb vissza az állóképesség, mert az meg novemberben az országos rövidpályás bajnokságon szükséges lesz – válaszolta erre a felvetésemre Okos Ákos

Pontos időt nem tudott, de Zalán Csaba szerint 24-25 körül lehetett az ideje, amit ő is reálisnak tart a szezon ezen szakaszában. Viszonyítási alapként a szeptember-október fordulóján szokásos felméréseket veszi, amit ugyan medencében úsznak, ahol a fordulók gyorsítják az úszókat, ott 22-23 perc határán a legjobbja. Ennek fényében ezt a valószínűsített időt így a nyár végén nyílt vízen reálisnak és elfogadhatónak találja.

A szervezők sokat tanultak a mostani közjátékból, hogy jövőre, a 30. Szent István-napi távúszás már zökkenőmentesen menjen.

Népszerű

A szakorvosi rendelők bejárata (Fotó: Babák Zoltán) A szakorvosi rendelők bejárata (Fotó: Babák Zoltán)

Tájékoztató a szakrendelésekről – 2020. május 15.

Egészségügy

Csányi Sándor és Dankó Béla az MLSZ Szarvason március 12-én tartott ülésén (Fotó: Babák Zoltán) Csányi Sándor és Dankó Béla az MLSZ Szarvason március 12-én tartott ülésén (Fotó: Babák Zoltán)

Dankó Béla újabb öt évre az MLSZ elnökségének tagja

Sport

Kós Benedek, Nyerges Áron, Nyerges Attila és Opavszky Márk (Fotó: Hegedűs Éva) Kós Benedek, Nyerges Áron, Nyerges Attila és Opavszky Márk (Fotó: Hegedűs Éva)

Nincs megállás a kajakosoknál a koronavírus ellenére sem

Sport

Fotó: Babák Zoltán Fotó: Babák Zoltán

Naplemente Szarvas és Szentandrás határán

Virtuális turista

A rovatot támogatja:

Archívum

2018. augusztus
h k s c p s v
« Júl   Sze »
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031  

Kategóriák

Friss

Hirdetés

Connect