in , ,

Mosolygó képekből nyílt tárlat Békésszentandráson

Van, aki csendéletet fest, mások portét vagy tájképet. Kondacsné Fazekas Éva mosolyokat. Bár nem volt ez mindig így. A békésszentandási alkotó megjárta az élet legmélyebb bugyrait, amikor a világ szürkének és kilátástalannak tűnt. Akkoriban versei és rajzai is nincstelenségről, árulásról és pesszimizmusról árulkodtak. A legnagyobb változást gyermekei születése hozta meg, akik színt és örömet hoztak a hétköznapjaiba. Ekkor döbbent rá, hogy a világnak van egy másik arca is, amit eddig egyszerűen nem vett észre. Ezeket a szépségeket tükrözik munkái, amelyekből egy csokorravalót láthatott a közönség a Körös Művelődési Házban.

Az október 5-én nyílt kiállításon Hrncsjárné Dorogi Mária köszöntötte a megjelenteket. Beszédében rámutatott, olyan világban élünk, amikor a mosoly jelentése sem egységes. Míg a kisgyermek nem nézi, kire mosolyog, a fiatalok szelfimosolyában már a külsőségek kerülnek előtérbe, a felnőttek jécsapmosolya mögött pedig mindössze kötelező udvariasság feszül. Ritka a belülről fakadó mosoly, mivel a kapcsolatok többsége kimerül a kollegialitásban és a kapcsolatai tőke építésében.

– A közeli és távoli világunk percenként negatív hírekkel bombáz minket, az online világnak köszönhetően egy adott időszakban óriási adag információt fogadunk be. Nehezen jut időnk lelassulni, nézelődni, elgondolkodni a világ dolgairól. És e kor nem jó terep az emberi mosoly számára sem – fogalmazta meg.

Aláhúzta, az igazi mosoly belülről fakad. Egy olyan fegyver, melynek hatására aktivizálhatjuk a hozzánk közel állóakat, láttán szerelem fakadhat, az idősek tekintetén keresztül pedig megnyugvást sugároz.

Kondacsné Fazekas Éva rajzain minden generáció helyet kap, függetlenül attól, hogy családtagról, rokonról vagy ismeretlen ismerősről van szó. Nem egyszer előfordult az is, hogy az interneten nézelődve ragadta meg egy arckifejezés. Ezt követően kért engedélyt az illetőtől, hogy megörökíthesse, amit kivétel nélkül mindig meg is kapott.

– Van egy olyan szerencsés tulajdonságom, mégpedig, hogy befelé is látok. Aki pedig befelé néz, az mindent lát kifelé is, és tudja, hogy a világ sokkal több a látható dolgok összességénél. Az öröm belülről fakad, hiszen nekünk kell észrevennünk a világ apró csodáit, rajtunk kívül más erre nem képes. Ennek ellenére azt is tudom, hogy sokaknak szükségük van segítségre ahhoz, hogy meglássák önmagukban a szépséget. Remélem, hogy ehhez egy picit ez a kiállítás is hozzájárulhat – fogalmazta meg a békésszentandrási alkotó.

Évi és lánya, Bíborka egyébként nem csak a képeken keresztül üzen. Az ő nevükhöz fűződik advent időszakában a Szeretetnap is, melynek lényege, hogy a szociálisan rászorulóknak segítenek a karácsonyi ajándék beszerzésében. Ilyenkor az egyik üzletlánc helyi boltjánál várják az érdeklődőket, akiket forró teával és süteménnyel vendégelnek meg, illetve kedvükre válogathatnak a felajánlott adományokból is. Ezen a napon Kondacsné Fazekas Éva évek óta óriás plüssmackó jelmezbe bújik, és nagy öleléssel fogadja az érkezőket.

Az alkotó abban bízik, hogy az öleléshez hasonlóan mosolygó képei is örömet visznek a hétköznapokba. A tárlat október végéig tekinthető meg a Körös Művelődési Ház nyitvatartási idejében.

Polák Ferenc, Rigler Renáta és Magyari László

Fekete Péter novemberben a Cervinusban

Gyakorlós Kalandorok Múmia-rejtélyek nyomában…