in ,

Bemutatták a „városi LEADER” legújabb felhívásait

Hodálik Pál és Dávid Zsófia
Hodálik Pál és Dávid Zsófia

Három pályázat jelent meg a napokban a TOP-7.1.1.-16-os kódszámú, közösségi és kulturális terek infrastrukturális fejlesztését és helyi közösségek szervezését célzó felhívás keretében. Ebből kettő ún. ERFA típusú, vagyis infrastrukturális fejlesztésekre irányul, a fennmaradó pedig ESZA típusú, vagyis rendezvények megvalósítását teszi lehetővé. A részleteket Hodálik Pál alpolgármester és Dávid Zsófia munkaszervezeti vezető ismertették november 8-án, a Polgármesteri Hivatal nagytermében.

Az előzményekről szólva a település második embere elmondta, a 2016-ban alakult helyi akciócsoport 250 millió Ft-ot nyert a stratégia megvalósítására. Ez nagyságrendileg fele a korábban tervezettnek, ami azt jelenti, hogy újra kellett gondolniuk az elképzeléseiket. Eredetileg egy háromnemzetiségű város hagyományaira, a romára, a magyarra és a szlovákra, illetve a civil életre alapoztak, a projekt zászlóshajóját pedig egy roma közösségi ház építése jelentette. Erről a számok tükrében részlegesen le kellett mondaniuk. A kibővített, játszótérrel és kiszolgáló helyiségekkel ellátott elképzeléssel szemben a reális álom jelenleg a meglévő épület lebontása és egy hasonló méretű ingatlan építése lehet.

– Ki kell javítanunk egy kicsit magunkat, mivel korábban azt mondtuk, hogy a vállalkozók nem pályázhatnak. Ez annyiban módosult, hogy kiderült, olyan tevékenységekre nyújthatnak be igényt, amelyek a felhívásokban megfogalmazott közösségi célokat szolgálják – mutatott rá a legfontosabb változásra. – Nekik ebből nem lehet profitjuk. Elképzelhető pl., hogy egy vállalkozó egy plusz teremmel bővíti ki a tereit, és fogadja mondjuk a szarvasi művészek alkotásait. Ezért nem kér pénzt, vagyis a hozzá betérők ingyenesen megtekinthetik a tárlatot.

A helyi akciócsoportban jelen van az önkormányzati, az vállalkozói és a civil szféra egyaránt, viszont egyik fél sem 50%-nál nagyobb mértékben. A felhívásokat az akciócsoport teszi közzé, értékeli az arra beérkezett pályázatokat, majd felküldi az Irányító Hatóságnak. Ha ott jóváhagyják, akkor a pályázó a minisztériummal köt támogatási szerződést.

Az egyeztetésen elhangzott, az egyik infrastruktúrára irányuló pályázat keretében a városi, nemzetiségi kultúrához kapcsolódó gazdasági tevékenységek végzése, bemutatásra alkalmas helyszínek létrehozása, fejlesztése szerepel, míg a másik a városi, nemzetiségi kulturális, közművelődési intézmények megújítását célozza meg. Mindemellett a soft elem lehetőséget nyújt a helyi kulturális, nemzetiségi örökség, értékek megőrzését, feldolgozását és bemutathatóvá tételét célzó tevékenységek támogatására.

A keretösszeg és a pályázható összeg projektenként eltérő. Az előbbi 6 milliótól 50 millióig terjed, míg pályázni adott esetben maximum 6, de akár 45 millió Ft-ra is lehet. A pályázók köre széleskörű: a helyi önkormányzatoktól, önkormányzati intézményektől a nemzetiségi önkormányzatokon, alapítványokon, egyházi jogi személyeken keresztül egészen a vállalkozásokig terjed. A támogatás mértéke minden esetben az összes elszámolható költség max. 100%-a.

– A helyi szlovák szokások zenéjét szeretnénk feldolgozni. Egyébként is játszunk szlovák népdalokat, amiket megismertetnénk a környéken élő nemzetiséggel. Terveink szerint a sorozat a Nagyapáink nótái címet kapná – vázolja az elképzeléseit Iváncsó József, a Szarvasi Harmonika Egyesület vezetője.

Az elbírálás szakaszosan történik, első körben 2018. december 31-ét követően. A részletekkel kapcsolatosan bővebb információ kérhető ügyfélszolgálati időben a Béke utca 1. szám alatt vagy a clld.szarvas.eu e-mail címen keresztül.

Színesebb Szarvast képzelnek el a felsősök

Őszi ovikoncert a Gyakorlóban