Menu
in , , ,

A Fekete Péterben Colette-et Rigler Renáta alakítja

Colette szerepében Rigler Renáta

Colette szerepében Rigler Renáta

Rigler Renáta a Hotel Mentholban végig színpadon volt, végigtáncolta az előadást. Az ibolya Thúz Jankájaként, egy kimért úrilányból, vad démonná változott. Most a Fekete Péter négy főszerepe közül az egyikre, Colette szerepére készül. Renátával az olvasópróba előtt beszélgettem.

– Hogy érzed magad Szarvason, hiszen ez a harmadik szereped, itt a Cervinusban, ez ráadásul az egyik főszerep?

– Nagyon szeretek itt lenni, mert nagyon jó a csapat, ami itt kialakult. Nagyon hálás vagyok ezért a szerepért, amit ajándékba kaptam, és örülök, hogy ilyen reményeket fűznek hozzám, szóval örömmel jövök mindig Szarvasra.

– Mit tudsz a szerepedről?

– Igazából nem hiszem, hogy olyasmi lesz, ahogyan eddig játszották a színházak. Viktor (Varga Viktor rendező) azt mondta más stílusban szeretné színpadra vinni. Colette, akit játszom egy talpraesett, okos lány, aki próbálja megtalálni a saját útját, megtalálni a módját, hogy színésznő lehessen, a bátyja tiltása ellenére. Közel áll hozzám ez a fajta temperamentum, mentalitás, vagyis, hogy mindenen át az álmainkért. Szóval örömmel kezdek próbálni, és remélem, megtalálom azt a pontot, ahol ez a karakter nagyon szerethető, kedves lánnyá válik és elnyeri a nézők szimpátiáját is.

– Hogy érezted magad Molnár Ferenc Az ibolya Thúz kisasszonyként?

– Már közhely, hogy nincsen kis szerep, csak rossz színész. Itt mindannyian (Márkus kisasszony – Tatár Bianka, Rakolnoki kisasszony – Harcsa Boglárka) megpróbáltuk megfogni karakterünknek azt az oldalát, ami egyedivé teszi, és úgy érzem meg is találtuk. Féltem az elején attól, hogy túl egyformák leszünk, azután szép lassan kialakult, mert mindannyian a saját karakterünkre koncentráltunk és megtaláltuk azt a pontot, amit felerősítettünk és ettől teljesen különböző lett a három színésznőjelölt. Én nagyon-nagyon szerettem a próbafolyamatot, mert nagyon családias volt. Pont emiatt, hogy kevés szereplője van. Nagyon jó volt a fiúkkal együttdolgozni, Gyuri (Korcsmáros György rendező) nagyon szépen irányított minket, hogy mégiscsak saját magunk találjuk meg karakterünket, hogy ne az ő akarata érvényesüljön, emiatt lett ilyen fantasztikusan jó. Végtelenül jó volt a csapat, fantasztikus hangulatú próbák voltak. Felemelő érzés volt, ahogyan a nézők reagáltak ránk. Utána órákig beszélgettünk, hogy nem gondoltuk, hogy ekkora siker lesz, és ezért ezután még nagyobb elánnal játszottuk.

– Most ismét Viktorral fogsz dolgozni, milyen rendezőnek látod őt?

– Viktor sokkal határozottabb rendező, ahogy már tapasztaltam, bár ez a produkciók másságából is adódhat, hiszen Az ibolya nagyon családias volt – ahogy az előbb is mondtam – így több szabadságot engedett Gyuri. Egy nagy színpadi produkciónál, ahol mindenkinek együtt kell lélegezni, és egy ritmusra kell mozdulni, és a szívünk dobbanása is egyszerre kell, hogy történjen, ott meg kell követelni a pontosságot, ott szigorúnak, határozottnak kell lenni, mint amit Viktor képvisel.

– Az első főszereped?

– Igen, ez lesz életem első nagy volumenű szerepe és azért izgulok, hogy meg tudjam állni a helyem, és megfeleljek az elvárásoknak. A szerep nagy kihívás nekem, remélem megfelelően tudok teljesíteni, mindennek megfelelek, de van bennem nagyfokú izgalom is.

– Renáta köszönöm a beszélgetést, nagyon jó próbafolyamatot kívánok neked!

Galambos Edit

Fotó: Babák Zoltán

Exit mobile version