Menu
in ,

Megújult energetikailag a békésszentandrási Polgármesteri Hivatal

Alig egy hét leforgása alatt három EU-s projekt végére kerül pont Békésszentandráson. Míg november 8-án a turisztikai célú kerékpárutat vehették birtokukba a nagyközség lakói, egy nappal később egy épületenergetikai fejlesztés zárult le. Az önkormányzat 2017 májusában az „Önkormányzati épületek energetikai korszerűsítése” c. felhívás keretében 21 millió 931 ezer Ft vissza nem térítendő támogatást nyert. Az ünnepélyes átadásra november 9-én délelőtt került sor.

Elöljáróban elhangzott, hogy a beruházás során 420 négyzetméter felületen külső oldali hőszigetelés, valamint 400 négyzetméteren födémszigetelés került felhelyezésre. Ezen kívül 115 négyzetméteren nyílászáró cseréjére került sor. A felújítás eredményeként várhatóan az érintett ingatlan kapcsán az energiafelhasználás hatékonysága javul, valamint az energiafogyasztás és a széndioxid kibocsátás csökken.

Sinka Imre polgármester mindenekelőtt köszönetét fejezte ki mindazoknak, akik aktívan részt vettek a projekt megvalósulásában.

-2015-ben célul tűzte ki önkormányzatunk a minél költséghatékonyabb gazdálkodást és azt, hogy ragadjon meg minden olyan lehetőséget, ami anyagi többletet tud településünk számára biztosítani. Ennek szellemében amikor kiírásra kerültek az önkormányzati intézmények energetikai korszerűsítését célzó projektek, azonnal megkezdtük ezek előkészítését. Így nem csak a Polgármesteri Hivatalra, hanem a Gondozási Központra, az Idősek Klubjára és az orvosi rendelő épületére is nyújtottunk be pályázatot. Igazán örömet okoz és büszkévé tesz, hogy mind a négy projektünk sikeres volt, mivel támogatásra méltónak ítélte a Békés Megyei Önkormányzat, ill. az Irányító Hatóság, melyet ezúton is szeretnék megköszönni – vázolta az átadóig vezető út legfontosabb mérföldköveit.

Elmondta, a projektmenedzseri feladatokkal a KBC Nonprofit Kft.-t bízták meg, a kivitelezést a békéscsabai PROSZERV Kft., az ellenőrzést pedig az Argomex Kft. végezte. A munkálatok július és október között zajlottak. Ez idő alatt mindössze két napra kellett felfüggeszteni a hivatali munkát.

– Nagyon fontosnak tartottuk, hogy visszaadjuk az épület régi méltóságát. Egyike azon keveseknek, amit eredetileg is községházának szántak. Igyekeztünk megkeresni azt a színt, amivel az épület a milleneum környékén rendelkezett. Ezt az ún. monarchia-sárga volt, és akkoriban kötelező jelleggel ilyennel vonták be az épületeket – mutatott rá a történész szemszögéből az eredeti homlokzat megóvására tett törekvéseket.

Becsléseik szerint – időjárás függvényében – a korszerűsítéssel telente több százezer forintot tudnak megtakarítani, amit a tervek szerint településfejlesztésre, az utak állapotának javítására fordítanak.

A legközelebbi átadásra november 16-án, 10 órakor kerül sor, amikor a Gondozási Központ energetikai korszerűsítése zárul le.

Exit mobile version