Menu
in ,

Kishegyesi üzenet a szentandrási névnapra: Lehet, hogy visszatelepülünk

Sinka Imre, Békésszentandrás polgármestere köszöntötte a vendégeket és a község lakóit a település névadójának, Szent Andrásnak a névnapján tegnap, a Körös Művelődési Ház nagytermében. Mindenek előtt megemlékezett az idén eltávozott Gazsó Ferencről, a község díszpolgáráról, akinek emléke előtt néma főhajtással tisztelegtek az összegyűltek.

Sinka Imre röviden összefoglalta a településen az utóbbi időben történt, illetve folyamatban levő fejlesztéseket. Gondolatban végig is járta a helyszíneket. Gaál Roland, a Szarvasi Járási Hivatal vezetője köszöntőjében a község névadóját, Szent Andrást méltatta, mint a céltudatosság és az állhatatosság megtestesítőjét. Dr. Bagi István alkotmánybíró, Békésszentandrás díszpolgára levélben küldte el üdvözletét.

A Kishegyesről érkezett Linka Gabriella emlékeztette a szentandrásiakat rokonságukra, aminek összekötő kapcsa az a 90 – akkor csak szentandrási – család, akik 249 éve ekhós szekerekre pakoltak és áttelepültek az akkor még Magyarországhoz tartozó Kishegyesre.

– Mindig, amikor Békésszentandrásra jövök, keresem az ismerős arcokat. Tudják, nem véletlenül, hiszen mi egy vérből valók vagyunk – mondta, Linka Gabriella. – Jövőre ünneplejük a 250. évét áttelepülésünknek, kitelepülésünknek. Intenzíven vissza fogunk jönni, haza, mert mi ide hazajárunk minden évben András-napra, nyáron, vagy amikor hívnak bennünket.

Vicces üzenetet is hozott az ottaniaktól, hogy hogyan fogják ünnepelni a 250. évet

– Lehet, hogy visszatelepülünk.

Békésszentandrás Nagyközség Önkormányzata határozatai alapján a településen végzett gazdaságért és közösségért végzett munkájáért Békésszentandrásért Kitüntető Díjat Oláh Géza vehetett át. A község lakosaiért végzett önzetlen és segítőkész munkájáért Békésszentandrás Egészségügyéért Kitüntető Díjat Patkós Zoltánnénak ítélte a testület. Az önkormányzatban húsz éve végzett munkájáért Hévizi Róbert és Fabó István elismerő oklevelet kapott. Az év sportolóinak 2018-ban Petrás Bene (társastánc), dr. Petrás Viktória (kézilabda), Gugolya Réka (kajak-kenu), Csipai Levente (sakk), Tasi Norbert (labdarúgás) választották.

A jeles eseményt megtisztelték a környék polgármesterei, Szakács Jánosné Örménykútról, Molnár József Csabacsűdről, Brlás János Kardosról, valamint ott volt a település díszpolgára, vitéz Sinka Brigitta sakkmester.

Az ünnepi programot a civil szervezetek köszöntése, majd a Szarvasi Fúvószenekar előadása zárta.

A terem végében megtekinthető volt a Pécsi Tudományegyetem művészeti kara festő szakos hallgatójának, Sinka Márknak a képeit és vázlatait az András-kereszt reprodukciós munkálatainak folyamatáról.

Exit mobile version