in ,

Az öröm vasárnapjára a betlehemi láng és a hó is megérkezett Szarvasra

Az emlékeinkben él ugyan, de vasárnap élőben is belekóstolhattak a szarvasiak abba, hogy milyen is egy igazi havas karácsony. A harmadik gyertya meggyújtása előtt a Szarvasi Férfikórus, vagy ahogy szüret idején hívják őket, a Muslincák énekelt a közönségnek Iváncsó József karvezetésével. A Chován tanára természetesen elhozta harmonikásait is. Iváncsó József Szigeti Anett kérdésére elárulta, hogy nagyon lelkesen készültek mindkét csapattal erre az alkalomra, műsorukkal igyekeznek az egyházi és a világi oldalát is megmutatni az ünnepnek. A harmonikásokkal angol karácsonyi énekeket játszottak, a kórussal pedig igyekeztek igazi adventi énekekkel készülni.

Zahorecz Pál evangélikus lelkész Lukács evangéliuma második fejezetének 16. verséből vett idézetet, amiben a siető pásztorokról szólt, amint megtaláltak Máriát, Józsefet és a kisdedet.

– Sietés, rohanás van, és valahol a gyertyák is ezt jelzik, hogy már három vasárnap eltelt, már csak egy van, és jön karácsony ünnepe. Ebben a sietés-rohanásban talán itt a gyertyagyújtáson segítségünkre lehetnek a román és magyar kamionosok, akik elmennek mögöttünk, és jelzik azt, hogy rohanás van, sietés van, haladni kell az élettel, haladni kell az adventi várakozással – mondta az evangélikus lelkész. – Belekóstolhattunk, milyen az igazi havas tél, ami megtanítja az autósokat arra, hogy a rohanásban is meg kell állni egy pillanatra, hogy letakarítsák az autójukról a havat, vagy a szülőket arra, hogy meg kell állni a gyerekekkel hógolyózni.

– Kedves szarvasi lakosok, én azt kívánom hogy az öröm vasárnapján örüljünk annak, hogy van hova tartanunk, van kiért sietnünk karácsony ünnepe felé, és tudjunk hálát adni Istennek, hogy mégis megtartott bennünket, adott havat, és a rohanásban mindig lehetőséget ad arra, hogy megálljunk egy pillanatra – búcsúzott az újtemplomi evangélikus közösség lelkésze.

Hodálik Pál alpolgármester a betlehemi láng érkezésére várva elmondta annak történetét. A tervezet időpontban megérkezett Závoda Ferenc a betlehemi lánggal, amivel meggyújtották a harmadik, az öröm gyertyáját is. A megyegyűlési képviselő elmesélte a láng Szarvasra érkezésének viszontagságait, valamint a szarvasi gazdák nevében meghívta a körben állókat a negyedik vasárnapon egy szeretetvendégségre, majd alpolgármesterünkkel közösen meggyújtották a harmadik gyertyát. Hodálik Pál azoknak akik szerettek volna lángot vinni, ezer darab mécsessel készült.

Cikkünk a Körös TV hanganyaga alapján készült.

Fotó: Keller Dávid

820 kilométerre úsztak 24 óra alatt

Megvalósult a „Háziorvosi rendelők infrastrukturális fejlesztése Szarvason”