Menu
in ,

Jeles nap előtt, jeles nap után

Bár eredetileg a Luca napi népszokások álltak a középpontban, az év utolsó családi délutánja mára valamelyest átértékelődött. A Tessedik Sámeul Múzeum programja ráadásul ezúttal akarva-akaratlanul a két ünnep közé esett, így a boszorkányos hagyományokat felülírta a karácsonyi készülődés.

Az idén jubiláló rendezvényen szombaton valamelyest kevesebben vettek részt, aminek több oka lehetett. Valószínűleg részben az egész napos rendületlenül havazás, részben pedig az adventi színes programkínálat vetette vissza a létszámot. Akik azonban vették a bátorságot, és a hólepte tájban kilátogattak a Ruzicskay Alkotóházba, a végsőkig kitartottak. A korábbi tapasztalatokból pedig az is sejthető volt, hogy tennivalóból ezúttal sem volt hiány.

Az asztaloknál természetesen anyagokból kopogtatót, asztali díszt és papír angyalkát lehetett készíteni, a sarokban pedig Uhljar Mátyásné várta mézeskaláccsal megrakott dobozával a csemetéket.

– A mézeskalács ma is hozzátartozik az ünnephez. Érdemes karácsony környékén sűrűn lakott utcákon sétálni. Érezni lehet a terjengő fűszeres illatot, amiből már sejthető, hogy az emberek készülődnek – osztja meg emlékeit mindenki Mézes Margója. – Ráadásul a mézeskalács mindenre jó: ajándékba adható, felajánlható jótékony célra és desszertként is nagyon finom.

Esetében azonban a karácsonyi finomság elkészítése sohasem torpan meg néhány adagnál. Állítja, advent időszakában nincs az a mennyiség, ami el ne fogyna. Éppen ezért idén már visszamondott el egy kétnapos vásárt, tartva attól, hogy nem tudná kellő gyorsasággal pótolni a kézzel készült termékeket. Megszaporodott ellenben azoknak a játszóházak a száma, ahol a gyerekeket avatja be a díszítés rejtelmeibe.

A december 15-i sorban már az ötödik volt. Legtöbbször nem is volt üres hely az asztalánál, hiszen a gyors siker reménye és a hazavihető édesség mindenkit kecsegtetett. A kézműves szakember segítőkészen, olykor pedig tettetett szigorral figyelte a bizonytalan kézmozdulatokat, és azt sem bánta, ha a megszokottnál vastagabb hab vagy több dekordísz kerül az alapra.

– Akik hozzánk ellátogatnak, azok szeretnek alkotni. Jellemző, hogy amíg a kicsik elfoglalják magukat a nagy kedvenccel, az óriás társasjátékkal, addig anyuka, apuka elmerül a kézműveskedésbe. – mutat rá Horváth Mariann múzeumpedagógus a délutánok egyik céljára. Törekszünk arra is, hogy az itt elkészült apróságokat akár ajándékba is lehessen adni. Szerintem a mai gyerekeknél még jellemző, hogy kézzel készült meglepetéssel készülnek karácsonyra. A felnőttek világa már egy kicsit elanyagiasodott. Bízom benne, hogy még sokan értékként tekintenek ezekre a szívvel-lélekkel készült munkákra, és örömmel fogadják őket.

Hozzátette, bár a tíz év alatt már felnőtt egy generáció, az utánpótlásnak is van igénye ezekre az alkalmakra. Úgy látják, az újonnan érkezők is gyakorta olyan élményekkel gazdagodnak, amelyek később visszacsalogatják őket a „barkácsházba”. Igaz, a legközelebbi dátumra még várni kell egy keveset. Az előző évek hagyományait követve valószínűleg erre csak 2019 februárjában, farsang időszakában kerül sor.

Exit mobile version