in ,

Kereken száz kutyus talált gazdira a tavalyi évben

0

Folyamatosan ki lehetne tenni a gyepmesteri telepre a megtelt táblát. A hivatalosan 32 kutyus befogadására alkalmas területen a január eleji adatok szerint 39 négylábú tartózkodik. Bár sokan párhuzamot vonnak a hirtelen növekedés és a szilveszterkor, újévkor sorsukra hagyott kedvencek között, Kozák Réka szerint ez esetben nincs a kettő között összefüggés. A Szarvas Kóbor és Elveszett Kutyáiért Állatvédő Egyesület elnöke szerint a magyarázat továbbra is abban rejlik, hogy a felelős állattartás terén még ma is komoly hiányosságok vannak.

– Ma épp egy anya került be a kölykeivel, akiket felelőtlen állattartóknál találtunk meg. Azért hoztuk el őket, hogy ne termelődjön újra a szaporulat – vezet egy hátsó kennelhez, ahol öt bolyhos szőrzetű apróság tülekedik a rácshoz.

Mint mondja, szerencsére egyre kevesebb az olyan gazdi, aki a kerítéshez kötve vagy az éjszaka leple alatt szeretne megszabadulni a kutyájától. Az egyesület egy-egy nehéz élethelyzetben igyekszik segíteni az etetésből, ivartalanításból adódó gondokon, s arra biztatja az állattartókat, hogy amennyiben lehetséges, az új gazdi felkutatásáig tartsák maguk mellett megunt háziállatukat.

A számokról szólva elmondta, tavaly 136 kutya került be hozzájuk, ebből 110-et az utcákról fogtak be. Ezek egyike sem volt chippel ellátva, ami meglátása szerint a település lélekszámához viszonyítva nagyon magas arány. A fennmaradó mennyiség betegség vagy haláleset miatt került hozzájuk.

– Nagyon jók a kiadási statisztikáink. Természetesen minden kutya oltva, ivartalanítva, mikrochippel ellátva kerül az új gazdijához, ami összesen 87 alkalommal valósult meg 2018-ban. További 13-at vettek át az egyesületünkkel együttműködő szervezetek, ami azt jelenti, hogy kereken 100 kutyának tudtunk segíteni – számol be az érem másik oldaláról is a civil szervezet mozgatórugója.

A számadat még inkább figyelemreméltó annak fényében, hogy bevételi forrásaik meglehetősen szűkösek. Leginkább magánszemélyek adományaira számíthatnak és azokra az önkéntesekre, akik a kutyák gondozásában, sétáltatásában segédkeznek. Az adó 1%-ból másfél millió forint, az egyesület további adományforrásaiból mintegy 4 millió Ft folyt be, ill. a melléktermék-hasznosító állomástól kisebb összeg átcsoportosításra került. Munkájukat megkönnyíti továbbá a közfoglalkoztatási program keretein belül alkalmazott két fő, akik napi nyolc órát töltenek kinn a telepen.

– Nálunk nincs különbség tél és nyár között. Minden napnak megvan a maga rutinja: takarítás, etetés, itatás, ha pedig nem esik, akkor mozgatás – tekint végig a kenneleken Varga Sára, az egyesület munkatársa. – Sajnálatos, hogy Magyarországon nincs kultúrája a kutyatartásnak. Sokan még mindig a ház kötelező tartozékának tekintik őket, akik egyfajta biocsengőként funkcionálnak. Nem szeretik őket, nem gondoskodnak róluk, ha pedig már nem hasznosak, egyszerűen kidobják őket – teszi hozzá a decembertől alelnöki feladatkört is betöltő fiatal lány.

A tavalyi év nagy eredményének tekintik, hogy új burkolat került a szociális helyiségbe, ezáltal a kutyusoknak kulturáltabb körülményeket teremtettek. Terveik között szerepel az első kennelsor komplett cseréje is, ami egy pályázat elbírálásának függvénye.

0

Egyre népszerűbbek a Városi Könyvtár klubfoglalkozásai

0

Megjelentek a „városi LEADER” utolsó pályázati lehetőségei