in , ,

Tíz új látványossággal nyitotta meg az idei szezont a Körösvölgyi Állatpark

0

A víz világnapjához is kapcsolódott a Körös-Maros Nemzeti Park Kikeleti kapunyitó évadnyitó rendezvénye. Nagyon sok érdeklődő érkezett, hiszen a hírelésében elhangzott, hogy most kerültek átadásra a tél folyamán átadott fejlesztések.

Tíz új interaktív környezeti nevelési elem készült el az elmúlt időszakban, köztük vadonatúj mezítlábas tanösvény, kastélytörténeti elem, fészeképítő játékok, szabadtéri társasjáték, egy vizes terepasztal, amin az ártéri gazdálkodást ismertették meg a látogatókkal. Az óriás fészekodúval a madarakkal kapcsolatos információkkal lehet interaktív módon megismerni, vagy akár saját madárfiókát is nevelni.

Az elemeket jelképesen a kastély történetét bemutató tábla leleplezésével adták át a közönségnek. Ebben Patkós Gábornak, a tápiógyörei Patkós Stúdió tulajdonosénak dr. Tirják László, a Körös-Maros Nemzeti Park igazgatója volt a segítsége.

– Legnagyobb attrakciónk az egyedi licenc alapján készült természetismereti napóra, ami az országban csak itt található – mondta Körömi Krisztina, a Körösvölgyi Látogatóközpont és Állatpark vezetője.

A napóra üzemszerű használatának bemutatásához a természet nem nagyon akart hozzájárulni, mivel a vastag felhők mögül, csak egyszer-egyszer tudtak áttörni használható árnyékot produkálóan a nap sugarai, ezért megalkotója, Tamási Pál, a győri Solaris Kft. ügyvezetője kénytelen volt elméleti síkon ismertetni az egyedi időmérőt.

Új állatfaj a Kárpát-medence őshonos állatvilágát bemutató állatparkban egy mentésből származó uráli bagoly, ami igaz, inkább a fenyőerdők lakója, de egyre gyakrabban megjelenik a nemzeti park területén is. A keszthelyi kastélytól öt új récefaj érkezett, üstökös réce, kendermagos réce, barátréce, nyílfarkú réce és kerceréce.

Átalakítás alatt van a Körösvölgyi Látogatóközpontban az állandó kiállítás, amit majd a szezon második felében adnak át, de addig is, ameddig ez épül, időszaki kiállításokkal várják a betérőket.

A szarvasi szív diadalmaskodott Körösladányban

0

A székelyes Szabó József első helyezést ért el országos szakmai versenyen