in , , ,

Legyél Te is művészetis!

0

Szabados-Tóthné Kozák Ilona 22 évvel ezelőtt Fischer Ivántól kölcsönözte a gondolatot, hogy gyerekeknek tartsanak koncertet. Az eredeti ötleten még csavart is egyet, és úgy döntött, hogy képzett zenészek helyett zeneiskolás növendékek lesznek a hangverseny fellépői. Ezáltal nem csupán nekik kínál bemutatkozási lehetőséget, hanem a közönség számára is elérhetőbbé teszi a célt, mely szerint gyakorlással és csipetnyi szorgalommal bárkiből válhat ifjú zenész. A habot a tortán mindig a gyerekek egyik kedvenc itala, a kakaó jelenti, amivel a rendezvény végén mindenkit megkínáltak.

– Sok gyermek azért jött az iskolába, mert ezeken a koncerteken ismerte meg a hangszereket. A célunk persze ezzel a sorozattal nem csak a beiskolázás, hanem a zenei ismeretterjesztés is. Kodály Zoltán azt vallotta, hogy a zene lelki táplálék, ami semmi mással nem pótolható. Fontos, hogy zeneértő közönséget neveljünk, aminek egy apró szeletkéjét jelenthetik ezek az alkalmak – fogalmazta meg a nagysikerű program főszervezője.

Az április 3-i hangverseny apropóját Bartók Béla születésnapja jelentette, aki 138 éve látta meg a napvilágot. Emellett a közönség a táncok világába is bepillantást nyerhetett, sőt, a vezénylés alapjait is kipróbálhatta. A műsorszámok között Szabados-Tóthné Kozák Ilona zene és hangszertörténeti érdekességekkel fokozta az érdeklődést, a helyesen válaszolókat pedig ajándékkal jutalmazta.

Brachna Irén, a művészeti iskola igazgatója elmondta, a kakaókoncert mellett egész héten nyílt órákra várják az érdeklődőket. Minden délután lehetőség van megismerkedni a különböző tanszakokon folyó oktatással, ami ugyancsak megkönnyítheti a döntést. A legkisebbeknek április 2-án az egyre nagyobb népszerűségnek örvendő programjukkal, a Zenebonával kedveskedtek. Célja, hogy meseszerűen, játékkal és interaktivással fűszerezve hozzák közelebb a gyerekeket a muzsikához, s nem titkoltan ezáltal azt is elősegítsék, hogy később a növendékeik között köszönhették az óvodásokat.

– Mind a négy tanszakon felvételi is zajlik – tájékoztatott az intézmény vezetője a hét másik fontos eseményéről. – A zenénél a szokásos hangszerek közül lehet választani. Hegedű, cselló, ütőhangszerek, fúvós hangszerek, harmonika, vagyis nagyon széles a paletta. Minden gyerek megtalálhatja a kedvére valót. A gitárosoknál van egy kis túljelentkezés, de azért remélem, hogy oda is tudunk még egy-két gyereket felvenni.

Mindazonáltal szomorúan jegyezte meg, hogy a vonós hangszerek egyre inkább háttérbe szorultak. További változás, hogy a zongora vezető szerepe is némileg megváltozott, helyette a gitár örvend nagy népszerűségnek. A tapasztalatok azonban azt mutatják, hogy ez a ranglista ideiglenes, s minden beiratkozás tartogat kisebb-nagyobb meglepetéseket.

A nyílt órák részleteiről bővebb felvilágosítást lehet kapni az intézmény honlapján, a 06-66/312-720 vagy a 06-30/283-9603-as mobilszámon. A beiratkozás minden április 1-5. között minden nap 9 és 17 óra között zajlik, a Fő téri Általános Iskola II. emeleti irodájában. Az intézmény vezetője kérte az érdeklődőket, lehetőség szerint éljenek az alkalommal, mivel később már csak a fennmaradó helyekre tudnak pótfelvételit kiírni.

Rigler Renáta (Fotó: Babák Zoltán)

Még sok a bizonytalanság bennem

0

Országos és nemzetközi versenyen is szerepeltek birkózóink a hétvégén