Connect with us

Sport

Hamar beállt a végeredmény a tíz emberrel felálló Bucsa ellen

Csak tízen tudták vállalni a Bucsáról Békésszentandrásra tartó 90 kilométeres utat a megyei másodosztály alsóházi rájátszásának 7. fordulójában.

A mérkőzésen alig 16 perc alatt beállt a végeredmény. A 9. percben a hazaiak csapatkapitánya, Virág Imre lőtt húszról Farkas Béla kapus mellett a hálóba (1–0). A gólpassz Lós Istvántól jött, aki a bal szélen forgolódott a labdával, majd tolta középre Öpinek.

Hét percre rá Tasi Norbert jobbról középre lőtt, Olasz Imre pedig hét méterről keresztbe a hálóba továbbította a labdát (16′, Olasz Imre, 2–0)

A vendégek a 22. percben jutottak el a hazai hálót őrző Buzás Bálintig. A 33. percben a vendég Tasi Tibor lesérült, és kénytelen volt vagy nyolc percnyit pihenni.

Az első félidő végén a bucsaiak már a saját 16-osukról is alig akarták kihozni a labdát, igyekeztek nagyobb zakót elkerülni, ami csodálatos módon sikerült is, mert a második félidőben már nem kaptak gólt.

A mérkőzés mégsem maradt látványosság nélkül. Az első félidő vége felé kb. húsz hawwaii mintás ing, napszemcsi, baseball sapka, rövidnadrág dress code alapján összeöltözött foci- és sörbarát fiatal táborozott le a bucsaiak teljesen néptelen kispadja mellett.

Békésszentandrási HMSE – Bucsa SE 2–0 (2–0)
Hunyadi: Buzás Bálint – Pásztor Dávid, Kiss Mátyás, Olasz István, Dernovics Tamás (73′ Kiss Tibor) – Olasz Imre, Virág Imre, Tasi Norbert, Lós István – Romhányi Roland (57′ Tasi Kristóf), Gulyás Ádám
Csere: Kozák Balázs
Edző: Boros Szabolcs

Jók: Dernovics Tamás, Tasi Norbert

Virág Imre csk.: A gyors gólok után nem tudtunk gólveszélyes támadást véghezvinni, így kellett elégedni azzel az eredménnyel.

Népszerű

Szécsi Hajnalka, a tündérkertek megálmodója (Fotó: Babák Zoltán) Szécsi Hajnalka, a tündérkertek megálmodója (Fotó: Babák Zoltán)

Gerillatündérkertek Szarvason

Közösség

Fotó: Babák Zoltán Fotó: Babák Zoltán

Edzőtáborral készültek a birkózók a bizonytalan szezonra

Sport

Fotó: Kepenyes Balázs Fotó: Kepenyes Balázs

Aladdin, Abu, Dzsini és persze Jázmin

Színház

Styecz Milán fehér szarvasi szerelésben (Fotó: Babák Zoltán) Styecz Milán fehér szarvasi szerelésben (Fotó: Babák Zoltán)

Magyar Kupa: az első akadályt sikerrel vette Soma alakulata

Sport

A rovatot támogatja:

Archívum

Kategóriák

Friss

Hirdetés

Connect