in , ,

Vizsgabálon mutatták be tudásukat a szentandrási táncosok

0

A határ a csillagos ég – ezt bizonyította a május 20-i vizsgabál, ahol a Hunyadi János Katolikus Általános Iskolában társastáncot tanuló diákok mellett a SZILVER Alapfokú Művészeti Iskola és a Békésszentandrási Vértessy TSE versenytáncosai is felléptek. Az helyi intézményben 13 éve van jelen a táncoktatás. A gyerekek heti egy órában tanulják a latin és a standard táncok alaplépéseit, három táncpedagógus irányításával.

Huszka Péter és Makan Zuzsanna mellett Balga Kristóf tanította be a koreográfiákat, aki két éve Öcsödön kezdte meg a munkát. Szeptembertől a békésszentandrási intézményben is igyekszik átadni tudását, és összesen három osztályban próbálja elhinteni a tánc szeretetét.

– 3-4 táncot tanulunk az év során, de azt igyekszünk minél pontosabban elsajátítani. Azt szeretném elérni az osztályoknál, hogy csoportként tudjanak együtt dolgozni. Eleinte többen ódzkodtak a tánctól, de megvannak azok az apró trükkök, praktikák, amik meghozzák a kedvet – fogalmazott sokat sejtetően a 21 éves, S osztályban (sonder) táncoló fiatal.

Annak különösen örül, hogy már számos gyermeket tudott elindítani a tánc útján. Azt mondja, bár az első néhány óra alatt kiderül, hogy valaki tehetséges-e vagy sem, odafigyeléssel, szorgalommal és fegyelemmel nagyon nagy utat lehet bejárni. Ezt jól bizonyítják a délután során látott produkciók is, amelyeket ő maga elégedetten szemlélt.

A rendezvényen több mint 40 páros mutatkozott be, köztük az békésszentandrási általános iskola 1-4. osztályosai. A közönség a könnyedebb műfajok közül kacsatáncot és countryt láthatott a gyerekektől, de táncoltak cha-cha-cha-t, rumbát, valamint angol és bécsi keringőt is.

A színpadról figyelte a műsorszámokat Szatmári-Nagy Szilvia, a 15. éve működő SZILVER Alapfokú Művészeti Iskola vezetője is. Mint megtudtuk, az iskola 42 telephelyen van jelen, és közel háromezer növendékkel foglalkozik. Jelenleg nagyon mozgalmas időszakot élnek, hiszen mindenhol ilyenkor rendezik a vizsgabálakat. Személy szerint fontosnak tartja, hogy lehetőség szerint minél több helyre eljusson, és nyomon követhesse a gyerekek fejlődését.

– A vizsgabálnak nagy jelentőséget tulajdonítok. A tanultak bemutatásán túl itt ki kell állniuk egymás elé, és nagyközönség előtt kell szerepelniük. Fontos, hogy ezt minél fiatalabb korban elkezdjék, hogy később ezt akár más területeken is kamatoztassák. Emellett a mozgáskoordinációjuk és a ritmusérzékük is sokat fejlődik. Ezeket a képességeket idősebb korban nagyon nehéz elsajátítani – beszélt a rendezvény iskolai tanévben betöltött szerepéről.

Elárulta, a tehetség mellett sok múlik a szorgalmon is. Nem egyszer előfordult, hogy a kevésbé tehetségesnek tartott páros szorgalmának köszönhetően túlszárnyalta az ígéretesebb jelölteket, és komoly sikereket ért el. A legmagasabb szintre azonban természetesen azok érhetnek el, akiknél a két tulajdonság ötvöződik.

Jó példaként szolgáltak erre Petrás Bene-Baráth Luca C osztályos valamint Fedics Richárd-Bencsik Noémi B osztályos versenyzők, akik számos rangos versenyről már éremmel tértek haza. A vizsgabált az ő látványos produkcióik zárták.

0

Bronzérmes ifik

0

Szarvasi fiatalok nyerték a FISE-kupát