in ,

Szarvason idősnek lenni jó

Hodálik Pál alpolgármester és Vida Krisztina klubvezető (Fotó: Hegedűs Éva)0
Hodálik Pál alpolgármester és Vida Krisztina klubvezető (Fotó: Hegedűs Éva)

Sikerrel pályázott a település az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Belügyminisztérium közös kiírására, melyet azoknak ítélnek oda, akik a legtöbbet tesznek az időspolitika érvényesüléséért és a közösség fejlődéséért. Az Idősbarát Önkormányzat Díjjal pénzjutalom is járt, amelyet a település vezetése a nappali klubok digitális fejlesztésére fordított. Ünnepélyes keretek között végül május 22-én került sor a Liliomkert Idősek Klubjában az informatikai eszközök átadására.

– A pályázat tartalmazott egy mondatot, mely szerint városunkban idősnek lenni jó. Bízom benne, hogy ezzel az érintettek is egyet értenek. A település a kistérségen keresztül öt nappali klubot működtet, és mellette az egyház is segíti ezt a munkát. Mind az öt klubban történtek kisebb-nagyobb felújítások az elmúlt időszakban, bár a Dózsa György utcai ebből valamelyest kimaradt. Szeretnénk a jövőben egy másik önkormányzati területen új klubot építeni vagy egy komolyabb felújítást megvalósítani, hiszen tudjuk, hogy nagyon sokan szívesen járnak ide – beszélt az önkormányzat törekvéseiről.

Szólt arról is, hogy a szociális ellátórendszer részeként kötelezően vállalt feladatok mellett számos nem kötelező szolgáltatást biztosítanak az időseknek. Ilyen pl. a tanyagondnoki szolgálat, a jelzőrendszeres házi segítségnyújtás, az idősek átmeneti otthona és a támogató szolgálat. Ezek részben abban segítenek, hogy az egyedülálló idősek minél tovább maradhassanak saját otthonukban, másrészt pedig hozzájárulnak a fogyatékkal vagy külterületeken élők esélyegyenlőségének biztosításához.

Emellett a Helyi Esélyegyenlőségi Programban és Szarvas Város Integrált Településfejlesztési Stratégiájában is kiemelt célcsoportnak tekintik őket. Emellett örömmel tapasztalják, ez a korosztály rendkívül aktív közösségi életet él. Számos civil szervezet gerincét alkotják, segítik a települési rendezvények lebonyolítását, illetve a hagyományos és kulturális programok megvalósítását. Lelkes résztvevői pl. a mobilitási hétnek és állandó közönsége a Vízi Színháznak.

– Százszázalékos kihasználtsággal működünk – mutatott rá a Liliomkert klub létjogosultságára Vida Krisztina klubvezető. – Sok új tagunk van, fiatalodunk, és a lehetőségeink is gyarapodtak. Jó idő esetén kültéri programokat is szervezünk, és a kertet is szépítgetjük. De nem csak a kreatív foglalkozásokról, sütkérezésekről és a kikapcsolódásról szólnak a napok. A tagok leülhetnek a gondozókkal, ha segítségre van szükségük, vagy egyszerűen csak beszélgetni szeretnének. Építjük egymást, és sokat tanulunk egymástól.

Hozzátette, nagyon örülnek az elnyert LED televíziónak és a merevlemeznek, amelyek tovább színesítik a klubéletet.

Mint elhangzott, az Idősbarát Önkormányzat Díjjal elnyert egy millió forint sorsáról a testület megkérdezte a klubvezetőket, akik kiválasztották a tagok számára leghasznosabb eszközöket. Az öt klub képviselői többek között televíziót, hordozható számítógépet, nyomtatót és nagy mennyiségű adat tárolását biztosító külső merevlemezeket vehettek át.

0

Soha nem látott siker a szarvasi birkózás történetében

0

Karate MB: nyolc érem, két kvalifikácó Dél-Alföldről