Connect with us

Csabacsűd

Vereséggel búcsúztak a hazai közönségtől Csabacsűdön

Viszkok Csaba szépítőgólja (Fotó: Babák Zoltán)
Viszkok Csaba szépítőgólja (Fotó: Babák Zoltán)

Az utóbbi hetek mérkőzései nem úgy jöttek ki, ahogy szerették volna, mondta utolsó hazai mérkőzésük után Sonkoly Lajos. Hullámvölgyben van a csapat, aminek nem tudják a miértjét. A felsőházi első két vereség után, mikor látták, hogy nincs esélyük a továbblépésre, talán a csapat fejben elengedte az egészet.

A 6. percben előnybe került az ellenfél. Egy beívelést követően a vendégek támadója, Huszár Attila megelőzte a kapujából kijövő Jansik Jánost, és becsúsztatta mellette (0–1). A félidő végén lehetőség nyílt a döntetlenre, amikor Endrefalvi Erik lecselezte magát az alapvonalig, visszagurította Kasnyik Dávidnak az ötösre, de ő Bócsik Gergő kapusba lőtte.

A második félidőre szétesett a hazaiak játéka. Feljebb tolták a védelmüket, így mind a három következő vendéggól nagyjából ugyanazon koreográfiára esett. Mélységi indításaikból kialakított helyzeteiket rendre kihasználták (49′ Kopács Zsolt, 54′ és 60′ Váczi János)

A 74. percben egy szép kiugratást követően a kifutó kapus mellett Viszkok Csaba lőtte el. A labda a felső kapufát találta el, onnan mintegy fél méterrel a gólvonal mögé pattant (1–4).

Csabacsűdi GyLSE – Dobozi SE 1–4 (0–1)

Csabacsűdi GyLSE: Jansik János – Sovány Pál, András Attila Xavér (63′ Koppányi Péter), Kajtár István, Kiss Gábor (55′ Viszkok Gábor)– Viszkok Csaba, Kasik Márk – Kasnyik Dávid, Sándor János (55′ Bobvos Richárd), Pecznik Péter – Endrefalvi Erik
Cserék: Hudák Roland, Jelen Szebasztián Szilveszter
Vezetőedző: Sonkoly Lajos

Sonkoly Lajos: Sajnáljuk, hogy nem tudtunk pontszerzéssel búcsúzni a hazai közönségünk előtt, de köszönjük az egész éves támogatásukat, mert példaértékű a támogatásuk.

Jók: Viszkok Csaba, Kasik Márk, Endrefalvi Erik, Bobvos Richárd

Kiemelt

A szakorvosi rendelők bejárata (Fotó: Babák Zoltán) A szakorvosi rendelők bejárata (Fotó: Babák Zoltán)

Tájékoztató a szakrendelésekről – 2020. április 1.

Szarvas

Fotó: RTL Klub Fotó: RTL Klub

Evangélikus TikTok-story

Szarvas

Az Alkotmány utcai ABC feltöltött polcai ma reggel (Fotó: Babák Zoltán) Az Alkotmány utcai ABC feltöltött polcai ma reggel (Fotó: Babák Zoltán)

Kereskedelem három nappal a kijárási korlátozás bevezetése után

Szarvas

Ambrus atya emlékének ajánlották a vasárnapi szentmisét (Fotó: Hegedűs Éva) Ambrus atya emlékének ajánlották a vasárnapi szentmisét (Fotó: Hegedűs Éva)

Ambrus atyáért ajánlották fel a vasárnapi szentmisét

Szarvas

A rovatot támogatja:

Archívum

Kategóriák

Friss

Hirdetés

Connect